Kósa: Minden erővel a népszavazásra koncentrálunk

2016. szeptember 08. 09:07

Az új Ptk. korrekciói és a migránshelyzetre vonatkozó törvénymódosítások jöhetnek – mondta Kósa Lajos. A kormánypárt balatonfüredi frakcióülésén Orbán Viktor a népességfogyás megállatását, a családtámogatásokat, és egy munkaalapú társadalom kiépítését fogalmazta meg célként. Kósa Lajos hozzátette, október másodikáig minden erejükkel a népszavazással foglalkoznak.

2016. szeptember 08. 09:07

A migrációs helyzettel kapcsolatban is készülnek kisebb törvénymódosításokkal a kormánypártok – mondta a Fidesz frakcióvezetője csütörtök reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Kósa Lajos telefonon nyilatkozott a rádiónak Balatonfüredről, ahol szerdán kezdődött a Fidesz-KDNP évadnyitó frakcióülése. A fideszes politikus elmondta: szerdán Orbán Viktor beszédét hallgatták meg, amelyben a miniszterelnök a célok között fogalmazta meg a népességfogyás megállítását, a családok támogatását, és egy munkaalapú társadalom építését, amelyben mindenki munkához juthat, aki tud dolgozni.

A Fidesz frakcióvezetője a tervezett jogszabályalkotásokról elmondta, a polgári törvénykönyv egyéves tapasztalatai nyomán lehetnek korrekciók, s a migrációs helyzet alakulása nyomán is készülnek kisebb módosításokkal. Kiemelte: a tömeges migrációval összefüggésben civilizációs, kulturális válság fenyeget. Olyan tömegek érkeznek, akik egy teljesen más civilizációból jönnek, ráadásul nem is hajlandóak integrálódni, elfogadni értékeinket, szabályainkat – fejtette ki Kósa Lajos, hozzátéve: ez a probléma a következő húsz évben nem fog megoldódni, ha nem csinálnak valamit. Kósa Lajos, a TV2 Mokka című műsorában kitért arra is, Magyarországon ez még csak kockázat, de pontosan ki lehet számolni, hogy a tömeges migráció milyen veszélyekkel jár. Vannak országok, ahol már láthatóak ezek a veszélyek, mint például a nők elleni tömeges erőszak – jegyezte meg.

Beszélt arról is, hogy ha az októberi népszavazáson győznek a nem szavazatok, arra a magyar törvényalkotásnak is reagálnia kell majd. Addig is – mondta –, a miniszterek, az államtitkárok, a helyettes államtitkárok, a pártvezetés és a frakcióvezetés is azon dolgozik, hogy minél többen részt vegyenek a referendumon, és a nemek győzzenek.

(MTI)

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mokány
2016. szeptember 08. 12:07
Európa betelepítése etnikai változásokkal jár. Ha az "őslakosok" tiltakoznak, (tiltakoznának!), felvetődhetne a betelepítőkkel kapcsolatban : az "etnikai viszonyok erőszakos megváltoztatásának" gyanúja. Ami a nemzetközi jogban egy szinten van az etnikai tisztogatással és népírtással.
liberálzöld.
2016. szeptember 08. 10:32
Mivel semmi más dolgotok nincs .... "Minden erővel a népszavazásra koncentrálunk"
noMores
2016. szeptember 08. 10:22
Gratulalok, bazmeg, kozben meg leallt a kormanyzas. Az oktatas-egeszsegugy duorol ne is beszeljunk. Ugyesek vagytok. Sose gondoltam volna, hogy Rakosiek utan lesz megegy banda, amelyik fullba tolja a kretent
Gombóc XVI. Artúr
2016. szeptember 08. 10:21
Duma, duma és csak duma...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!