Egymillárd eurós gyárat épít a Mercedes Kecskeméten

2016. július 29. 11:57

Egymilliárd eurós beruházással új gyárat építene Kecskeméten a Mercedes. Évente 150 ezer autót gyártanának itt, 2500 új munkahelyet teremtve. A beruházáshoz a magyar kormány 12,9 milliárd forintos támogatást ajánl fel, infrastrukturális fejlesztésekkel megspékelve.

2016. július 29. 11:57

Új autógyárat épít a Mercedes kecskeméti gyára mellé, az 1 milliárd eurós beruházással felépülő gyárban évi 150 ezer autót gyárthatnak. A fejlesztés 2500 új munkahelyet jelent, a beruházáshoz a magyar kormány 12,9 milliárd forintos támogatást ajánlott fel, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Markus Schaefer, a Mercedes-Benz termelési és beszerzési igazgatója elmondta, hogy a tervek szerint a beruházást az évtized végére fejezik be.

Félmilliónál is több autó jön Kecskemétről

Schaefer hangsúlyozta, egy új gyár építése ugyanazon a telephelyen alátámasztja a gyár sikerességét, a 2008-ban alapított kecskeméti gyár nagyban hozzájárult a Mercedes globális sikeréhez, itt több mint félmillió autót gyártottak le.

Kitért arra, hogy múlt hónapban a Mercedesnek sikerült megelőznie minden verstársát értékesítésben és növekedésben is. De a csúcson fenn is kell tudni maradni, a vállalat élvonalban van a legfontosabb autóipari trendek, az autonóm vezetés, elektromobilitás, konnektivitás területén is, jelezte. Hozzátette, a következő egy évben a Mercedes 10 új modellt fog bevezeti a piacra. A kecskeméti telephely megérdemelte a döntéshez szükséges bizalmat, a magyar kormánnyal, a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel és a kecskeméti önkormányzattal kiváló együttműködést alakítottak ki, ami újabb fejezetet nyit meg a Mercedes-Benz sikertörténetében, mondta.

Kecskemétnek nagyon jót fog ez tenni

Szijjártó Péter kérdésre válaszolva elmondta, a beruházás nyomán mintegy 0,4 százalékra nőhet az autógyár hozzájárulása a bruttó hazai termékhez a jelenlegi 0,2 százalékról. A magyar export 3,2 százalékát teszi ki a Mercedes-Benz termeléséből származó kivitel, ami a beruházás után 3 százalékkal fog nőni. Beszámolt arról is, a kormány komoly fejlesztési kötelezettségeket vállalt együtt Kecskemét önkormányzatával. Megépítik a multimodális közlekedési csomópontot a kecskeméti vasúti pályaudvarnál, a városban új kerékpárutakat építenek, megkezdik az 54-es út négysávosítását az M5-ös autópálya és a Mercedes-Benz gyára között. Ezen kívül befejezik a kecskeméti északi elkerülőút építését, és megkezdik a kecskeméti katonai repülőtér fejlesztését, hogy azt kereskedelmi, civil célokra is lehessen használni, fejtette ki.

Kitért arra, hogy a bejelentés újabb sikert jelez a magyar-német stratégiai partnerség és barátság területén, az összes külföldi működőtőke negyede Németországból származik, a Mercedes-Benz beruházása már a hetedik autóipar-beruházás az idén Magyarországon.

Magyarország meglovagolná a brexitet

A külgazdasági miniszter hangsúlyozta, miközben politikai és gazdasági következményekkel járó, eszeveszett sebességű változások zajlanak a világban, Magyarország elmondhatja, hogy az országban az emberek és a befektetett tőke is biztonságban van; a beruházásokért folytatott soha nem tapasztalt kemény harcba a magyar kormány eredményesen kapcsolódott be: „Az európai helyzet távol áll a normálistól, korábban biztonságosnak hitt helyeken a terrorfenyegetettség növekedése, a nogo-zónák létrejötte tükrözi, hogy milyen sérülékeny és sebezhető lett a világ.”

Szijjártó kérdésre elmondta azt is, hogy jelenleg is folynak tárgyalások a Brexit miatt Nagy-Britanniából kivonuló vállalatokkal. A kormány megteszi a megfelelő finanszírozási ajánlatokat, tette hozzá. Hangsúlyozta azt is, hogy a magyar gazdaság összteljesítményét alapvetően meghatározza a nemzetközi vállalatok bizalma, és sikeresnek nevezte a kormány célkitűzését, hogy Magyarország Közép-Európa termelési központja legyen, hiszen az elmúlt hat évben a magyar ipar teljesítménye 26,3 százalékkal nőtt. Hozzátette, a gazdaság gerincét az autóipar jelenti, tavaly az ágazat termelési értéke rekordot döntött, és az idei első 5 hónapban további 5 százalékkal 3349 milliárd forintra bővült. Ezzel az ágazat az ipari kibocsátás 31 százalékát képviseli, 157 ezer embernek ad munkát, 13 százalékkal többnek, mint tavaly év végén.

A nyilvánosan hozzáférhető cégadatok szerint a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. tavaly 3,4 milliárd euró értékesítési árbevételt ért el az egy évvel korábbi 2,8 milliárd euró után. A vállalat adózott eredménye 65,8 millió euró volt 2015-ben a 2014-es 63,8 millió euró után.

Összesen 397 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2016. július 30. 14:03
„az Orbán-kormány is egy városnyi bevándorlót telepítene be. A párt ezzel Varga Mihály kijelentésére emlékeztetett: Orbán Viktor gazdasági kabinetet irányító minisztere nemrég a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségét biztosította arról, készek magyar emberek helyett unión kívülről érkezetteknek munkát, adókedvezményt, lakhatási támogatást biztosítani. A napokban pedig Cseresnyés Péter államtitkár válaszolt így egy, a munkaerőhiány megoldására feltett parlamenti kérdésre: "Ennek egyik formája lehet a külföldi munkaerő célzott foglalkoztatása a hiányszakmákban." "A maffiakormány valljon színt végre: valóban egy városnyi idegent kíván magyarok közé telepíteni, hogy a várható káosz révén elterelhesse a figyelmet a Portik Tamással, Vizoviczki Lászlóval és az alvilág más kétes alakjaival folytatott korrupt üzelmeiről?" http://alfahir.hu/ki_telepitene_egy_varosnyi_bevandorlot_magyarorszagra
áfonya
2016. július 30. 10:38
Magyar kormány is beszáll 13 milliárddal ,országunk gazdaságának jót tesz a haszonból részese lesz ,emellett 2700 embernek munkát ad. Ballibsik most fogalmazzák milyen hazug váddal illessék a kormányt ,mert az biz nem lélegeztetőgép lesz....No meg a ballibek a köldöküket kisírják mert a betolakodók szájából vesszük ki a falatot ,.
Akitlosz
2016. július 29. 21:00
"A vállalat adózott eredménye 65,8 millió euró volt 2015-ben a 2014-es 63,8 millió euró után." Mert csak 0,19%-os társasági adót fizet, szemben a magyar cégek által fizetett 19%-kal. Hja hát így könnyű!
Akitlosz
2016. július 29. 20:58
"és megkezdik a kecskeméti katonai repülőtér fejlesztését, hogy azt kereskedelmi, civil célokra is lehessen használni, fejtette ki." Kitűnő ötlet. Örülni fog ennek az összes ellenséges kém.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!