Kovács: Váratlan volt a horvátok magatartása

2015. október 02. 10:47

A kormányfő azzal indokolta a Horvátország felől érkező migránsok regisztrációjának elmaradását, hogy a magyar hatóságok abból indulnak ki: a horvátok betartják a törvényeket.

2015. október 02. 10:47

Magyarország abból indul ki, hogy már regisztrálták azt a migránst, aki Horvátország felől érkezik Magyarországra – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő pénteken a TV2 Mokka című műsorában. Elmondta, az Európai Unió és az Európai Tanács is azt mondja, hogy minden európai jogszabály érvényben van. Mi csak abból tudunk kiindulni, hogy egy szomszédos uniós tagállam betű szerint betartja a törvényeket, magyarán aki Horvátország felől érkezik, az már keresztülment egy regisztrációs eljáráson – érvelt a szóvivő.

Lázár János miniszter azon kijelentését, miszerint a migránsok érkezése szervezett akció Magyarország ellen, Kovács Zoltán úgy magyarázta, hogy e mögött szervezett bűnözői csoportok állnak, illetve Horvátország esetében maga a horvát állam áll, mert „rászállítják” a magyar határra a bevándorlókat.

A kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában arról is beszélt, hogy Magyarországot váratlanul érte a horvátok magatartása. Kovács Zoltán azt mondta, egy szomszédos ország kormányfőjétől nem várták, hogy semmibe veszi az európai szabályokat, jelenleg ugyanis ez történik.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2015. október 03. 17:24
Hogy a retekbe néz ez az ember otthon tükörbe? Hazamegy, kérdi a felesége, hogy "na mi volt ma a munkában, drágám", erre ez a gerinctelen fasz: - Hát csak a szokásos, megint kinyaltam Viktor seggét, és lehazudtam az égről a csillagokat. Ja, meg megkaptam a fizum, vehetünk mégegy lakást a gyerekeknek ebben a hónapban. Hányinger.
balbako_
2015. október 03. 07:33
Joggal feltételezhették, mert a seggfej kormányfőjük be is jelentette, sőt bezzeg országként tündöklött (egy napig, kettőig?), hogy ők aztán minden uniós szabály betartanak nem úgy, mint mi....
VakzKommondor
2015. október 02. 21:58
http://444.hu/2015/10/02/a-rendkivuli-tartalekbol-kaptak-tamogatast-a-fociakademiak/ Vesszenek a kártékony migránsok!!!!!!!!
dick52
2015. október 02. 20:49
Na emberek, az unijo egy kalapszart sem er!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!