Feljelentéssel és vagyonosodási eljárásokkal reagált az Együtt a TV2-ügyre

2015. október 21. 15:06

Feljelentést tesz az Együtt csalás és gazdasági csalás miatt a TV2 2013-as eladásának ügyében. Úgy véli, az akkori eladások hátterében Simicska Lajos érdekkörei álltak, ezzel pedig túlzott mértékben befolyásolták a médiapiacot. A párt az eset miatt vagyonosodási eljárást is kezdeményez.

2015. október 21. 15:06

Feljelentést tesz az Együtt csalás és gazdasági csalás miatt a TV2 2013-as eladásának ügyében.

Szigetvári Viktor szerdai sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy 2014 elején az MSZP-s Braun Róberttel együtt több sajtótájékoztatót is tartott, miután fény derült arra, hogy a Simon Zsolt vezérigazgató és Yvonne Dederick gazdasági igazgató tulajdonában álló gazdasági társaságoknak adta el a ProSiebenSat.1 a TV2-t.

Most tulajdonképpen megismétlik a 2014-es feljelentésüket, melyet akkor elutasított a rendőrség. Ebben azt feltételezték, hogy a nyilvánosság által megismert jogügylet nem tükrözi a valóságot, és fennáll annak a lehetősége, hogy az ismeretlen elkövető haszonszerzés céljából az üzlet egyes résztvevőit tévedésben tartja, valamint színlelt gazdasági tevékenységet végez.

Ezt most azzal egészítené ki az Együtt, hogy a ma ismert információk alapján Fonyó Károlynak, Simicska Lajos üzlettársának az érdekeltsége fedezte a háttérből a tranzakciót. Simon Zsolt és Yvonne Dederick pedig gyakorlatilag Fonyó Károly „strómannja volt” - fogalmazott a pártelnök.

Vagyonosodási eljárást is kezdeményeznek

Szigetvári Viktor közölte: vagyonosodási vizsgálatot is kezdeményeznek Simon Zsolt és Yvonne Dederick ellen az adóhatóságnál, miután Simon Zsolt azt állította, hogy részben visszafizették kölcsönüket Fonyó Károlynak.  Szigetvári Viktor szerint ezután viszont felmerül a kérdés, hogy honnan volt erre pénzük.

A párt egyúttal a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) fordul, mert úgy vélik, a TV2 2013-as eladása befolyásolta a médiapiacot, ezért felszólította az NMHH-t, hogy hivatalból folytasson le vizsgálatot annak ügyében, hogy Simon Zsolt és Yvonne Dederick nem vezették-e félre a hatóságot.

Emellett azt követelik a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH), hogy nyissa újra az ügyben készített és már lezárt aktát, mert úgy vélik, a „Fonyó Károly által valójában biztosított források révén a Simicska Lajoshoz kötődő érdekkör benne volt ebben a tranzakcióban”, és ezzel túlzó mértékben befolyásolták a magyar versenypiacot. 

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Apáczai
2015. október 21. 20:01
Csávóka! A "kormányzati negyed" milliárdjaival mikor számoltok el végre!
Békanász a hasadon
2015. október 21. 20:01
Ezt most hányásig nyomatják. Mingyá gyön a Siffer meg a Siff meg a Fiser. Uncsi.
alex.leopardi
2015. október 21. 19:38
kit érdekel,az a sanda gyanúm,hogy a mandineresek nem nézik
lajkakutyus
2015. október 21. 18:13
Mi a fene az az "Együtt"? Mikroszkóppal sem látni ilyen nevű formációt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!