A jászberényi polgármester nyerte a saját maga által kiírt lakáspályázatot

2015. június 05. 12:24

Egy háromgyermekes családot megelőzve Jászberény fideszes polgármestere nyerte el az egyik helyi önkormányzati lakás bérleti jogát öt évre. A Népszabadság kereste az ügyben Szabó Tamás polgármestert, aki azonban érdemben nem válaszolt a neki feltett kérdésekre.

2015. június 05. 12:24

Bérleti pályázatot hirdetett egy két és fél szobás önkormányzati lakásra Szabó Tamás, Jászberény fideszes polgármestere. A kiírásra ketten jelentkeztek: maga a polgármester, és egy három gyermekes család. Végül a Humán Erőforrás Bizottság fideszes képviselői zárt ülésen a polgármestert ítélték győztesnek, arra hivatkozva, hogy ő három havi bérleti díjat fizetne előre, míg a család csak kéthavit, így öt évre Szabó Tamásé lett az önkormányzati lakás bérleti joga – írja a Népszabadság.

Az eljárást egyébként az egyik fideszes képviselő, a korábbi alpolgármester Juhász Dániel is kifogásolta, tiltakozó levelet is írt a polgármesternek és a Fidesz-frakció tagjainak az ügyben. Juhász szerint amit Szabó Tamás művelt, az etikailag, morálisan, és politikailag is hibás és káros. A levél szerint ha a polgármester nem vonja vissza a pályázatát az arról döntő ülésig – mint ahogy ez láthatóan nem történt meg – akkor Juhász nem vesz részt az ominózus ülésen.

A Népszabadság megkereste Szabó Tamás polgármestert is az ügyben, ám a fideszes politikus nem adott érdemi választ a neki feltett kérdésekre.

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fici7
2015. június 05. 15:36
Nem irigylem a fideszes megmondó embereket amikor ilyeneket kell védeni. Remélem van az a pénz amiért megéri égetni magukat.
Quet
2015. június 05. 14:49
És ő a kórház volt igazgatója! Ha valaki, hát ő tudja, milyen az ott dolgozók anyagi helyzete! Hát, ezek után, mentse meg az egészségügyet az, aki akarja. :(
stefanovszky
2015. június 05. 14:45
Nna, akkor itt vagyok! Jászberényi és FIDESZ szavazó. Nem szavaztam viszont Szabó Tamásra a polármester-választáson. Sőt, másra sem, mert egyik jelöltet sem tartottam alkalmasnak. Sajnos, igazam lett. Nagyon remélem, -ha ez igaz, akkor mielőbb távozik. Ha nem tenné, tüntetést szervezek ellene. És tudjátok mit? Én továbbra is maradok FIDESZ szavazó. Miért? Mert minden túlkapással és elrontott intézkedéssel együtt is sokkal többet tettek ezért a hazáért, mint bárkik, bármikor a levitézlett ballib kormányzások alatt.Igen, tűnjön el a férgese, (van még néháyn), de a többi végezze a dolgát becsülettel.
Berecskereki
2015. június 05. 13:57
Volt OPNI kezeltek diszlájkolnak, mert nem tudják megemészteni, hogy megint rajta lettek kapva a csúsztatáson, hazugságon. Sebaj! Csak izzadjanak a hónaljak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!