Fórummal demonstrálta kiállását a budai campus mellett a Corvinus

2015. május 20. 19:35

Nagy érdeklődés mellett tartottak fórumot a Budapesti Corvinus Egyetem budai campusán szerdán délután azt követően, hogy előző nap felröppent hírek szerint a kormány szétszakítaná az egyetemet: több kart más intézményekhez csatolna, a budai campus épületeit, és az annak helyt adó arborétumot pedig eladná. A fórumon a BCE vezetői, dékánjai és a hallgatói önkormányzat vezetője kiállt az egyetem egysége mellett.

2015. május 20. 19:35

A Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) vezetői, dékánjai és a Hallgatói Önkormányzat elnöke egybehangzóan kiálltak az egyetem egysége mellett az intézmény budai campusán szerda délután tartott fórumon. A BCE közleményében kiemelte: az óriási érdeklődés mellett tartott rendezvény demonstrálta, hogy az egyetemi polgárok készek mindent megtenni intézményükért.

Kedden a vs.hu írt arról, hogy információi szerint „meg vannak számlálva a napjai” a Budapesti Corvinus Egyetem budai campusának. Úgy tudják, a kertészettudományi, élelmiszer-tudományi, tájépítészeti kart leválasztják. Egyetemi forrásaik szerint a Villányi úti ingatlanokat pedig eladják, hogy az azért kapott pénzt is a budai Vár újjáépítésére fordítsák. Erre reagálva az egyetem először közleményt adott ki, amelyben azt írták: semmilyen hivatalos dokumentumot nem ismernek az intézmény esetleges átalakításával összefüggésben, ezért arról nem tudnak véleményt alkotni.

A szerda délután tartott fórum után kiadott közlemény szerint a dékáni beszédek középpontjában a „budai oktatási és kutatási tevékenységek hosszú múltra visszatekintő és a jövő szempontjából felbecsülhetetlen értékei álltak”. Hangsúlyozták, hogy mindezek megőrzésére kizárólag a Budai Arborétum területén és a BCE szervezeti keretei között van reális esély.

A BCE a közleményében azt írta: a fórumon többen firtatták a hírek megalapozottságát. Erre az egyetem vezetése válaszában megerősítette, hogy nincs semmilyen konkrét információ birtokában az esetleges átalakítási koncepcióról. Az egyetem bízik abban, hogy a közeljövőben meginduló tárgyalások során véleményét kifejtve, érvekkel tudja alátámasztani meggyőződését az egyetemi egység tudományos-szakmai erejéről – írta az intézmény.

A Miniszterelnökség szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a felsőoktatás átalakításával összefüggő bármilyen döntés, vagy tervezet és a Nemzeti Hauszmann Terv finanszírozása, így a budai Vár rehabilitációja között bármilyen összefüggés lenne.

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DFK
2015. május 23. 06:22
Még mindig kussolnak a hazudós balosok.
DFK
2015. május 21. 19:43
Na, tesókáim lehet kommentálni a hamisított levelet. Például az itt fröcsögő balosok részéről.
Zokni
2015. május 21. 09:17
"A Miniszterelnökség ... határozottan cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a felsőoktatás átalakításával összefüggő bármilyen döntés, vagy tervezet és a Nemzeti Hauszmann Terv finanszírozása, így a budai Vár rehabilitációja között bármilyen összefüggés lenne." - írják. Csakhogy. A király sajnos meztelen. Ezért mindenáron fel akarja venni a koronát.
pollip
2015. május 21. 08:05
" Share on email Share on print Share on facebook Share on twitter Share on gmail Share on pinterest_share Share on myspace Share on favorites More Sharing Services Hamisított minisztériumi levél korbácsolta fel a kedélyeket az interneten a Budapesti Corvinus Egyetem átalakításával kapcsolatban. A felsőoktatásért felelős államtitkárság és az intézmény is cáfolta, hogy ilyen döntés született. Hamisítvány az az interneten keringő minisztériumi levél, amely a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) átszervezésével és egy állítólagos előzetes megállapodás alapján épületek kiürítéséről szól – derítette ki a 444!.hu. A hamisítványra az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyik köznevelésért felelős főosztályvezetője aláírását is rátették a szerzők. Kedden a VS.hu arról írt, hogy információi szerint „meg vannak számlálva a napjai” a Budapesti Corvinus Egyetem Budai Campusának. Úgy tudják, a kertészettudományi, az élelmiszer-tudományi és a tájépítészeti kart leválasztják, az ingatlant pedig eladják. A bevételt szerintük a budai Vár építésére fordítaná a kormány. A Miniszterelnökség cáfolta az értesülést. Kijelentette: a budai Vár rehabilitációja és a felsőoktatás átalakítása között nincs semmilyen összefüggés. Az Emmi arról tájékoztatta lapunkat, hogy az egyes intézmények és karok átalakítására vonatkozó javaslat egyeztetése még nem kezdődött el az érintettekkel, valamint azok gazdasági és társadalmi környezetével, ennek következtében semmilyen döntés sem született. A BCE a Budai Campusán óriási érdeklődés kísérte a szerda délutáni tájékoztató fórumot, amelyen az egyetem vezetői, dékánjai és a hallgatói önkormányzat elnöke egybehangzóan kiállt az intézmény egysége mellett. A kérdések elsősorban a hírek megalapozottságát firtatták, amelyekre az egyetem vezetése válaszában megerősítette, hogy nincs semmilyen konkrét információ birtokában az esetleges átalakítási koncepcióról – fogalmazott a lapunknak megküldött közleményben a BCE. Az ellenzéki pártok közül a Párbeszéd Magyarországért, a Jobbik, a Demokratikus Koalíció és a Lehet Más a Politika is kész tényként kezelte az egyetem és a felsőoktatási államtitkárság által cáfolt értesülést. Szerdán sajtótájékoztatón és közleményben kritizálták a kormányt a vélelmezett döntés miatt." Napi Gazdaság Online
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!