Emelné a Fidesz a polgármesterek fizetését

2015. április 07. 08:30

Tavaly ősszel csökkentették a polgármesteri fizetéseket, amiket most megint megemelne a Fidesz a tízezer főnél kevesebb lakosú településeken. A módosító javaslat értelmében a legkisebb falvak polgármesterei 50 százalékos fizetésemelést is kaphatnának. A Világgazdaság számításai szerint évente 2,5 milliárd forintba kerülne a módosítás és 2266 polgármestert érintene.

2015. április 07. 08:30

A kis falvak polgármesterei járnának a legjobban a fideszes Boldog István módosító javaslatával, amely több kategóriában emelné a tízezer főnél kevesebb lakosú települések polgármestereinek illetményét. A javaslat szerint az 500 fő alatti települések vezetői a jelenleg 748 ezer forintos helyettes államtitkári fizetés 20 százaléka helyett ezen összeg 30 százalékát kaphatnák, vagyis esetükben 50 százalékos lenne az emelés. 501 és 1500 lakos között a helyettes államtitkári fizetés 40 százalékáról 50 százalékára, vagyis egynegyedével emelkedne a polgármesterek fizetése.

E fölött két kategóriát képeznének a jelenleg egy kategóriába tartozó 1501 és 5000 közti, illetve 5001 és 10000 fő közti települések – előbbi kategóriában érintetlenül hagynák a fizetéseket, az utóbbiak polgármesterei viszont 5 százalékos illetményemelést kaphatnak. 

A Világgazdaság számításai szerint évente 2,5 milliárd forintba kerülne a javaslatban foglalt illetményemelés, amely a mintegy 3200 önkormányzatból 2266 polgármestert érintene kedvezőbben.

Az önkormányzati törvény módosításával tavaly októberben csökkentették jelentősen a polgármesterek fizetését: ezt azzal indokolták, hogy számos önkormányzati feladatot átvett az állam, így jelenleg sok kistelepülési vezető gyakorlatilag közmunkásbérért dolgozik – írja a lap. 

Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke a Világgazdaságnak azt mondta: örülnek az emelésnek, de nem ez lenne a legjobb módja, Ugyanis a módosítás után egy 500 fő alatti kistelepülésen 224 ezer forintot keresne a polgármester: ezt pedig csak a feladatok ellátására érkező állami támogatásból lehet finanszírozni, ami 4 millió forint. Schmidt szerint inkább az önkormányzatok feladatfinanszírozásából kellene a polgármesteri béreket fedezni és azok meghatározásakor figyelembe kellene venni azt is, hogy milyen intézményeket tart fenn az önkormányzat. 

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
katus
2015. április 07. 22:31
A jobbikos politikus emlékeztetett: a kormány minden évben hitegeti az ágazatban dolgozó mintegy 90 ezer embert, hogy lesz béremelés, s bár március 11-én összehívta az Életpálya Munkacsoportot, ám ott homályban hagyta az ágazat jövőjét. Ezeket tisztázandó, Sneider Tamás kérdést intézett Rétvári Bence államtitkárhoz: miszerint - az ágazati bérpótlék - ahogy ígérték - beépül-e az alapbérbe, - kapnak-e majd cafeteriát, - az életpálya-modell ad-e majd motivációt, például azzal, hogy bevezetik a törzsgárda-jutalmat, - lesz-e veszélyességi pótlék, hiszen nagyon sokakat - főleg vidéki, szegregált településeken - maguk a szülők fenyegetnek meg, - és végül mindenkire kiterjed-e majd a bérfejlesztés, lévén a technikai dolgozók sokszor kimaradnak ebből. A jobbikos politikus szerint a válasz megdöbbentő volt, hiszen aszerint a "gazdaság teljesítőképességétől" teszi függővé a kormányzat, hogy lehet-e a szektorban bérfejlesztést végrehajtani. Én úgy gondolom - folytatta -, ha az Országház és a Kossuth tér felújítására volt 20 milliárd forint, ha stadionépítésre van pénz, akkor talán a szociális ágazatban dolgozók bérének megemelésére is futna a gazdaság teljesítőképességéből, különösen úgy, hogy tudjuk: ez kevesebbe kerülne egy stadion felépítésénél. Sneider szerint a kormány indoka teljességgel elfogadhatatlan.
BőröndÖdön
2015. április 07. 15:13
Tényleg elmebetegek vezetik ezt az országot!
Akitlosz
2015. április 07. 13:34
No meg azért 10 000 lakos alatt messze nem csak falvak vannak. Az utóbbi évtizedekben igen sok falut várossá nyilvánítottak csupán presztizs okokból. Magyarországon 346 város van, közülük 202, azaz 58,4%-uk népessége nem éri el a 10 000 főt. 98 "város" azaz 28,3% népessége az 5000 főt sem. Sőt 7 "város" népessége még a 2000 főt sem. Sok falu is nagyobb, mint a legkisebb "városok". Komolytalanná tették a politikusok a város fogalmát. Szóval a 346-ból csupán 144 település érdemli meg a városi címet, a többi csak paródia.
Akitlosz
2015. április 07. 13:25
Hát mondjuk nem ritka, hogy valaki azért nem akar polgármester(jelölt) lenni, mert ha dolgozik, akkor azzal többet keres, mint a polgármesterkedéssel. Na persze a korrupciós pénzeket nem számolva, de kis falvakban azért az a lehetőség is korlátozott, nincsenek sok milliárdos projektek. Jó, hát Felcsút kivétel, de úgy általában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!