Kereskedőházat adott át Mexikóban Szijjártó

2015. március 27. 08:21

Megnyitotta a mexikóvárosi magyar kereskedőházat, és megállapodásokat írt alá a mexikói kormány tagjaival csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

2015. március 27. 08:21

Ünnepélyesen megnyitotta a mexikóvárosi magyar kereskedőházat csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki több megállapodást is aláírt a mexikói kormánnyal, és Magyarország megfigyelőként való felvételét kérte a Csendes-óceáni Szövetségbe. A magyar tárcavezető, aki Ildefonso Guajardo Villarreal mexikói gazdasági és José Antonio Meade Kuribrena külügyminiszterrel folytatott megbeszéléseket, az MTI-nek telefonon elmondta, hogy a tavalyi magyar export Mexikóba abszolút rekordot döntött és 17 százalékos növekedést követően elérte a 640 millió dollárt. Magyarország a miniszter szerint idén szeretné tovább növelni kivitelét, ezért a mexikóvárosi látogatása során hat lépés, illetve megállapodás valósult meg.

Először is megnyitottuk a kereskedőházunkat, amely már ezt megelőzően nyélbe is ütötte az első exportüzletet és 15 ezer dollárért adott el magyar borokat” – nyilatkozott a miniszter. Másodikként a magyar Eximbank 287 millió dolláros hitelkeretet nyitott meg a magyar-mexikói vállalatközi együttműködés érdekében – mondta, majd harmadik lépésként megemlítette, hogy összehívták a gazdasági vegyes bizottság ülését április 27-re. Kifejtette, negyedik kezdeményezésként újraindítják a beruházás-védelmi megállapodásról szóló tárgyalásokat, amelyeket mielőbb szeretnének lezárni. Hozzátette: „ötödikként 40 önálló állami ösztöndíjat ajánlottunk fel magyar egyetemeken mexikói hallgatóknak, amit el is fogadtak. Hatodikként pedig ma aláírtunk három megállapodást, a kölcsönös diplomataképzésről, az oktatási és turisztikai együttműködésről”.

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet arra, hogy Mexikóé a világ 15. legerősebb nemzetgazdasága, az országnak 45 szabadkereskedelmi megállapodása van és a külpolitikája fókuszába a külgazdaságot helyezte, mert globális gazdasági szerepkörre törekszik. Ez tökéletesen egybevág a magyar kormány déli nyitás stratégiájával és kiváló lehetőséget kínál arra, hogy a magyar érdekeknek megfelelően tovább tudjuk fejleszteni a gazdasági-kereskedelmi-befektetési együttműködést Mexikóval - fogalmazott a miniszter. Rámutatott, hogy Mexikó jelenleg az Egyesült Államok után Magyarország második legfontosabb partnere az amerikai kontinensen és az első számú kereskedelmi-befektetési partnere Latin-Amerikában. Megjegyezte, hogy az országban legutóbb 23 éve járt magyar külügyminiszter.

Fontosnak nevezte, hogy Mexikó lehetőséget kínál a regionális együttműködés szempontjából is. Az ország ugyanis jelenleg a Csendes-óceáni Szövetség (Alianza del Pacífico – a latin-amerikai kereskedelmi és gazdaságfejlesztési szövetség) soros elnöke, amelynek 9 európai uniós megfigyelő tagja van.

A mai napon kértük a megfigyelő tagként való felvételünket ebbe a szövetségbe, amit a mexikói kormány támogat” – mondta. Hozzátette, a felvételt remélhetően már az áprilisi csúcstalálkozón jóváhagyják. „Ez további lehetőséget nyit a számunkra a latin-amerikai országokkal való regionális együttműködésben” – jelentette ki Szijjártó Péter. Mint mondta, Magyarország nagymértékben támogatja az Európai Unió és a Mexikó közötti szabadkereskedelmi megállapodás megújításáról folyó tárgyalásokat. „Ugyanakkor azt is világossá tettük, hogy csak a magyar szempontból egyenlő versenyfeltételek biztosítása után tartjuk elfogadhatónak az EU agrárpiacának megnyitását, de az ipari együttműködés területén kifejezetten hasznos lenne számunkra a szabadkereskedelmi megállapodás megújítása” – közölte.

Kun Gábor, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. vezérigazgató-helyettese az MTI-nek nyilatkozva összefoglalta a mexikóvárosi magyar kereskedelmi képviseleti iroda megnyitásának előnyeit. Szavai szerint az intézmény a helyi piacon közvetlenül tudja támogatni a magyar üzleti vállalkozásokat üzleti kapcsolatok létrehozásában, valamint a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztését. Közvetlenül részt tud venni a kereskedelemben, promóciót biztosít az üzleteknek, termékeknek és általánosságban Magyarországnak is. A kirendeltség emellett piacra jutási lehetőséget biztosít az üzleti események megszervezésével, valamint segíti a magyar cégeket vegyesvállalatok megalapításában a mexikói partnerekkel. „Nagyszerű lehetőségeket látunk az élelmiszeripar, ezen belül is kifejezetten a gourmet élelmiszerek, az orvostechnológia, a gyógyszeripar, a megújuló energiák, valamint a vízgazdálkodás területén” – mondta Kun Gábor.

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OHM
2015. március 28. 00:01
Remélem a Jobbik aratja le a gyümölcsét! (Pl amigo-cigány csereprogram,Lőszert lószarért satöbbi...)
liberálzöld.
2015. március 27. 14:50
A francba! A Tarsoly lemaradt a képről!
VakzKommondor
2015. március 27. 13:23
Mit árulunk? Zászlót?
Laurence Szilard
2015. március 27. 09:26
Na és vízumiroda lesz-e?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!