2011-ben még nem ajánlotta az NGM a vasárnapi zárva tartást

2015. március 20. 10:11

A vasárnapi zárva tartásról szóló törvényhez most ugyan nem készült hatástanulmány, azonban 2011-ben, mikor a KDNP először bedobta az ötletet, igen. Akkor az NGM a számok alapján azt írta az akkori javaslatról, hogy „nehezen támogatható”. Az NGM egy munkatársa a Népszabadság szerint egy egyeztetésen elismerte, hogy a körülmények nem változtak azóta lényegesen, így az akkori tanulmány megállapításai ma is helytállók.

2015. március 20. 10:11

Szerdán derült ki, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium nem készített hatástanulmányt, mielőtt bevezették volna a vasárnapi kötelező zárva tartást. Ezt azzal indokolták, hogy nem volt kötelező, mert egyéni képviselői indítványként nyújtották be az erről szóló javaslatot.

A Népszabadság azt írja: 2011-ben viszont – mikor a KDNP először bedobta az ötletet – készített egy hatástanulmányt a témában a tárca. Akkor azt írták, hogy 42-49 milliárd forintos lyukat ütött volna a költségvetésen a kötelező vasárnapi zárva tartás. 10-15 ezer dolgozó maradt volna állás nélkül, 26-27 milliárd forint lett volna az elmaradó adó- és járulékbevétel, 7,6 milliárd az elmaradt áfabevétel, 20 milliárd esett volna ki a várható forgalomcsökkenés miatt. Mindezek alapján az akkor még Matolcsy György vezette NGM azt írta, hogy a javaslat „nehezen támogatható”. Akkor még Orbán is ellene volt a javaslatnak: azt mondta, hogy „amíg heti ötnapi munkából nem lehet megélni Magyarországon, addig nincs arra lehetőség, hogy a boltok vasárnap zárva tartsanak”.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a Népszabadságnak azt mondta: az ötlet ismételt felvetődésekor őt is hívták tárgyalni erről az NGM-be. Az egyeztetésen az NGM egyik munkatársa hivatkozott a 2011-es tanulmányra, megjegyezve, hogy ehhez képest a körülmények lényegesen nem változtak. 2014 novemberében még Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sem támogatta a javaslatot – emlékeztet a Népszabadság.

Az elfeledett 2011-es hatástanulmánnyal kapcsolatban a lap az NGM-et is megkérdezte, de nem kapott választ.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2015. március 20. 13:16
A felcsúti kisember most másképp döntött...
*ufó*
2015. március 20. 11:23
Tönkre teszik Magyarországot és a magyar embereket. Ennyit tud a kommunista fidesz csorda. Meg maguknak lopni a közpénzt rogyásig.
yanoo
2015. március 20. 11:10
"2011-ben még nem ajánlotta az NGM a vasárnapi zárva tartást" -Nem ajánlotta? -Nem. -..... -de már elmúlt.
péterx
2015. március 20. 10:47
1.Pechje van az ellenzéknek : mire népszavazást írnak ki , szépen kiderül , hgy praktikusan semmi lényeges zökkentőt nem jelent bizonyos boltok vasárnapi zárva tartása / pl. március 15-én is mindenki érzékelhette ezt / . 2.Öt év óta a baloldali ellenzék minden kormány intézkedést úgy állít be, mint ami a szabadság TELJES felszámolása , a demokrácia TOTÁLIS megszüntetése stb. 3. Az a feladatunk , hogy ebben a 2002-őt idéző , állandósult balos hisztériakeltésben is őrizzük meg a józanságot , s a hidegvért .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!