Szaniszló Ferenc: Lépjünk ki az EU-ból és a NATO-ból, jön a harmadik világháború!

2015. január 13. 11:03

Szaniszló szerint szabadkőművesek és illuminátusok műve a NATO és a világháborúk, és Magyarországnak jobb lenne kimaradnia az egészből.

2015. január 13. 11:03

Beteg a világ, nagy beteg – idézte Ady szavait Szaniszló Ferenc az Echo Tv Világ-panoráma című műsorában. Szaniszló a párizsi vérengzés apropóján arról beszélt, hogy ahogy semmi nem igazolja az egyéni, szervezeti terrorizmust, úgy semmi nem igazolja a demokráciára, szabadságra hivatkozó állami terrorizmust sem, amit az USA vezérletével a nyugat és Izrael művel háborítatlanul, „büntetlenül és büntethetetlenül”. Mint mondta, egy francia bomba Szíriában, Líbiában nem szed kevesebb polgári áldozatot, nem öl meg kevesebb vétlen embert, és nem okoz kevesebb fájdalmat. A francia eseményeket kapcsolatba hozta azzal, hogy Franciaország nem rég támogatólag nyilatkozott egy független palesztin államról. Szaniszló szerint az egész mögött felsejlik az illuminátusok és a szabadkőművesek ördögi terve.

Szaniszló úgy látja, a harmadik világháború küszöbén állva semmi keresnivalónk a Magyarországnak amúgy is csak kárt okozó Európai Unióban, s a minket hozzánk hasonló sorsú népek ellen háborúztató, költségekbe verő NATO-ban. Svájc, Ausztria és Norvégia példáján keresztül állítva, hogy semlegesként legalább esélyünk van arra, hogy kimaradjunk ebből a világháborúból, és a majdani rendezésnél, az új felállásnál végre szóhoz és előnyhöz jussunk érdemeink és esetleges áldozataink révén.

(via oglizán andrás)

Összesen 296 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Terka
2015. január 14. 20:59
Komplett elmebeteg. A jó édesanyja a hazaáruló, mert nem folytotta meg a köldökzsinórral. Ez meg az én véleményem. Beteg állat.
korona
2015. január 14. 08:01
KI KELL LÉPNI A NATÓ-BÓL ÉS AZ EU-BÓL ! DEKLARÁLNI KELL MAGYARORSZÁG TELJES SEMLEGESSÉGÉT, EL-NEM-KÖTELEZETTSÉGÉT! EZÉRT GARANACIÁKAT KELL KÉRNI A NAGYHATALMAKTÓL! HELYRE KELL ÁLLÍTANI A MAGYAR KIRÁLYSÁGOT! VISSZA KELL TÉRNI A MAGYAR ALKOTMÁNYHOZ!
botto
2015. január 14. 07:25
tehát a mandi kommentelői 60-46 arányban a kollektív öngyilkosságot támogatják a nemzet számára. Jó tudni a miheztartás végett :D
=nessuno=
2015. január 14. 00:37
Idióta. Régen, panorámás korában még kedveltem...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!