hvg.hu: 169 milliárdos lyuk a költségvetésben

2014. november 25. 08:17

A hvg.hu értesülései szerint a költségvetés 169 milliárd forint értékben számolt minisztériumok, háttérintézmények épületeinek eladásával és visszabérlésével. Az osztrákok már próbálkoztak ilyesmivel, de az Eurostat kiszúrta trükközést.

2014. november 25. 08:17

A jövő évi büdzsé titokzatos, 169 milliárd forintos bevételi tételére derült fény a hvg.hu hasábjain: a lap szerint a kormány azt tervezte, hogy állami kezelésben lévő épületek eladásával és visszabérlésével hoz egy egyszeri nagy bevételt a költségvetésbe. Korábban a Költségvetési Tanács és az Állami Számvevőszék is a legkockázatosabb tételnek ítélte ezt a 169 milliárd forintot, melynek alapját a törvényjavaslat szerint „az állami ingatlanvagyon és ingóságok, valamint a vagyoni értékű jogok határozzák meg”.

Sokáig mindössze ennyit lehetett tudni a 169 milliárdos tételről, ennél bővebb tájékoztatást nem adott a minisztérium. A hvg.hu szerint most komoly ötletelés zajlik a minisztériumban, mivel egy ehhez hasonló trükkel már Ausztria is bepróbálkozott évekkel ezelőtt, de az Eurostat átlátott a szitán: nagyon gyorsan meg kell találni, hogy honnan lesz meg az a 169 milliárd. Ráadásul most túlkínálat van az irodapiacon: nehéz lenne ennyi pénzt kisajtolni a rossz minőségű állami épületek eladásából.

A lap felhívta a figyelmet, hogy nem kis összegről van szó, főleg az internetadó visszavonása és a cafeteria adóztatásának tervezetthez képest kisebb mértéke miatt igencsak komoly probléma lett az egyébként sem kis tétel körüli probléma.

 

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cutcopy
2014. november 25. 11:34
Melyik kormány melyik év..?
bunko_jobbos
2014. november 25. 11:25
A HVG információi aztán rohadt hitelesek. Újabb szarkavarás. Úgy ahogy eddig mindig megoldotta a kormány a hiányt, úgy most is megfogja zabolázni,. Ez csak nektek volt lehetetlen feladat, elvtársak!
Tintamin
2014. november 25. 09:54
Semmi baj, Misike majd beírja az ÁFA-BEVÉTELEK sorba, és kész. Így készül a szakértő kormány költségvetése.
Felebarát
2014. november 25. 09:44
5 év után is ennyire bénák?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!