A Jobbik miatt világítaná át a külügyi bizottságot az Együtt

2014. június 06. 13:30

Az Együtt-PM szerint Kovács Béla esete is mutatta, hogy a jobbikosok nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek, ezért a nemzetbiztonságról szóló törvény módosítását javasolják, hogy a parlament külügyi bizottságának tagjait is át kelljen világítani.

2014. június 06. 13:30

Az Együtt-PM a nemzetbiztonságról szóló törvény módosítását javasolta, hogy kiderüljön: jelentenek-e nemzetbiztonsági kockázatot „bizonyos” jobbikos politikusok – közölte a szövetség pénteken az MTI-vel. A párt két társelnöke által jegyzett javaslat szerint a külügyi bizottság minden tagját nemzetbiztonsági átvilágításnak kellene alávetni. Szabó Tímea és Kónya Péter független képviselők magyarázata szerint erre azért van szükség, mert a külügyi bizottsági munka során a képviselők sok esetben olyan információkhoz jutnak hozzá, melyek egy idegen ország érdekében is felhasználhatók.

Úgy fogalmaznak: korábban számos jobbikos politikussal szemben felmerült a gyanú, hogy személyük különböző okokból nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Kovács Béla, a Jobbik EP-képviselője esetében ennél súlyosabb vádak is napvilágot láttak: „a politikust Brüsszelben orosz lobbistaként ismerik, ellene kémkedés miatt eljárás is folyik” – írják. Hozzáteszik, hogy a külügyi bizottságnak az a jobbikos Gyöngyösi Márton a tagja, „akivel kapcsolatban szintén számos olyan információ látott napvilágot, melyek alapján feltételezhető, hogy a politikus idegen érdekeket képvisel, vagyis nemzetbiztonsági kockázatot jelent”.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
thymian
2014. június 06. 16:20
Aztán hány kettős állampolgár van köztetek? Én meg minden politikust ilyen szempontból világíttatnék át.
Sumi
2014. június 06. 15:36
Na, a kgb-s Kónya Péternek is érdemes volna utána nézni! Nehogy még az legyen, hogy bagoly mondja...
radical
2014. június 06. 15:19
A bilderberges Bajnai az nemzetbiztonsági kockázat! Hiszen konspiratív módon tárgyalgatott Dániában...
kjkj945
2014. június 06. 15:15
Az a gyüttment pampogók jelentik a nemzetbiztonsági kockázatot, főként azok akik küüüfödre mennek hazát árulni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!