Németh Lászlóné: Össze kell fogni a szomszédainkkal

2014. május 30. 10:18

Az NFM leköszönő minisztere szerint rendkívül fontos a régió országainak összehangolt és egységes fellépése, képviselete az Európai Unióban, hiszen régiónk Közép-Európa ígéretes gazdasági teljesítménye miatt az elkövetkező évek európai nyertese lehet.

2014. május 30. 10:18

A visegrádi csoport országainak közlekedési együttműködése elősegíti a régió versenyképességének fokozását – jelentette ki Németh Lászlóné a V4-ek vasúti vezérigazgatói találkozóján pénteken Balatonfüreden. A politikus kiemelte: a visegrádi csoport soros elnöki országának képviselőjeként nagy örömmel fogadja a V4-ek vasúti vezetőinek találkozóját, kiknek együttműködése immár másfél évtizedes múltra tekint vissza. A miniszter hangsúlyozta: az elmúlt évek során az Orbán-kormány egyértelművé tette, hogy elkötelezett Magyarország kötöttpályás közlekedésének fejlesztése mellett, és mindent meg kíván tenni a nemzeti vasúttársaság gazdasági helyzetének és megítélésének rendezéséért.

Az NFM leköszönő minisztere szerint rendkívül fontos a régió országainak összehangolt és egységes fellépése, képviselete az Európai Unióban, hiszen régiónk Közép-Európa ígéretes gazdasági teljesítménye miatt az elkövetkező évek európai nyertese lehet. A Nemzeti Közlekedési Stratégiáról szólva kiemelte: az átfogó közlekedési koncepción alapuló stratégia a vasút vonatkozásában a már folyamatban lévő tranzitfolyosó-fejlesztések továbbvitelét, és a „lassújelek” fokozatos megszüntetését jelöli meg elsődleges feladatként.

A politikus hangsúlyozta: a stratégia elkészítése a 2014-2020-as uniós tervezési időszakra szóló Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) brüsszeli elfogadásának is egyik alapfeltétele. Ez kiemelten fontos, hiszen az Európai Unió új pénzügyi ciklusának forrásai változatlanul meghatározó szerepet töltenek majd be Magyarország, és a visegrádi csoport országainak közlekedésfejlesztésében is – tette hozzá a politikus. Németh Lászlóné kiemelte: Magyarország közlekedési csomópont szerepének kiaknázása és versenyképességének fokozása csak a szomszédos országokkal való összehangolás útján lehet igazán eredményes.

A közlekedésfejlesztésre felhasználható forrásokról szólva elmondta: a következő uniós ciklusban több mint 1000 milliárd forintot fordíthat Magyarország erre a célra, ebből az IKOP négy célterülete közül a nemzetközi vasúti és vízi elérhetőség javítására 430 milliárd forintot is meghaladó forrással tervezhet az ország – tette hozzá. Mindezeket kiegészíti az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF), ez több mint 370 milliárd forint, amely 2016-ig használható fel – zárta gondolatát a miniszter.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2014. június 01. 08:12
"" Össze kell fogni a szomszédainkkal"" Japán Nauru Izrael ?
Akitlosz
2014. május 30. 13:46
Jó, helyes. Akkor kezdetnek egyesítsük az országot Szlovákiával és Horvátországgal!
Riwen
2014. május 30. 13:45
Majd ha szerez egy diplomát, akkor talán érdekelni is fog, hogy mit gondol.
VakzKommondor
2014. május 30. 12:07
A rogán is mindig ezt mondja, abból van 3-4 100 milliós ingatlanja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!