MSZP: Romlik a közbiztonság

2014. január 31. 17:10

Az MSZP szerint nem igaz Pintér Sándor belügyminiszter azon állítása, miszerint Magyarországon rend van, hiszen például Budapesten az elmúlt években nőtt a bűnesetek száma, míg a rendőri állomány jelentősen csökkent.

2014. január 31. 17:10

Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője a Corvin-negyednél található aluljáróban tartott pénteki sajtótájékoztatóján ismertette: Budapesten 2008 óta tíz százalékkal nőtt a bűncselekmények száma, miközben a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőri állománya az öt évvel ezelőtti kilencezerről 6500-ra csökkent.

Ráadásul a bűnesetek kétharmada felderítetlen maradt, tette hozzá. A szocialista politikus szerint ennek az egyik oka, hogy a kormányzat és a városvezetés nem felügyeli, és sok esetben ki is kapcsolta a városban korábban kihelyezett térfigyelő kamerarendszert.

Horváth Csaba közölte: ha a baloldali összefogás nyer a választáson, akkor visszakapcsolják, illetve bővítik a térfigyelő kamerák rendszerét, növelik a rendőri állományt, valamint fővárosi bérlakások vásárlásával erősítik a rendőrség megtartó erejét. „Felelős politikus nem ígér két hét alatt rendet, de azt igen, hogy a legrövidebb időn belül határozott lépéseket tesz, amelyek érezhetőek lesznek az emberek mindennapjaiban” – mondta. A tájékoztatón részt vett Pál Tibor MSZP-s országgyűlési képviselő, a baloldali összefogás VIII.-IX. kerületi képviselő-jelöltje is, aki arról beszélt: a jelenlegi kormány statisztikai és pr-kérdésként kezeli a közbiztonságot.

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ballada
2014. február 02. 01:36
Gyf bajnai kormányra kerül lesz itt rend akárcsak 2006-ban ,népveretés erőszak megélhetési bűnözés ,terrorszervezettel agyon veretés,elvtársak nehezetekre esik kivárni a választás ,hőzöngtök ,közbiztonságot rontjátok balhéztok lázítotok hazudoztok értelmetlenül.Trágyadombot hagytatok magatok után 2010-ben ,nép nem mondott rátok ,elég volt belőletek. Horváth Csaba közölte: ha kormányoznak ingyen utazás lesz:)
balbako_
2014. február 01. 11:41
Most, hogy elszabadul egy csomó gyilkolni kész felheccelt őrült az MSZMP utódpárti gyűlésekről biztos, hogy romlik. Aztán a vereségük után szépen visszaáll.
IgazságosIzomViktor.
2014. február 01. 11:27
Jaj dehogy romlik kedves MSZP.Nem figyeltétek Pintért ahogy halálra dícsérte megát,és kijelentette hogy itt rend van?Igaz hogy a tv2 híradó szinte kizárólag bűncselekményekből áll,meg minden nap feltörnek pár trafikot,de az nem számít.Juszt is rend van.
vigyor
2014. február 01. 08:24
Azt mondja, kikapcsolták a kamerákat. Nos, ez elég konkrét dolog, szóval nem bánnám, ha ilyenkor, amikor állít valamit, ott lenne mellette a link, hogy itt és itt és itt ....kicsit hitelesebb lenne a nyilatkozat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!