Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

MSZP: A kormány az elmúlt négy évben lepusztította az országot

2014. január 30. 13:09

Az MSZP szerint a kormány az elmúlt négy évben lepusztította az országot, kormányzása minden magyar állampolgárnak 1,2 millió forintos többletterhet jelent, a foglalkoztatás és a munkanélküliség esetén pedig mínuszba fordultak a számok.

2014. január 30. 13:09

Az ellenzéki politikus szerint a legkisebb jövedelműek, a közfoglalkoztatottak bérének vásárlóértéke egyharmaddal csökkent, a minimálbéresek fizetése is kevesebbet ér, mint négy éve, a közszférában négy éve változatlan az illetményalap, az emberek 75 százaléka az átlagkereset alatt keres. Hozzátette: négyezermilliárd forinttal nőtt az államadósság, csökkent a devizatartalék, „az elrabolt” magánnyugdíjpénztári megtakarításokon túl megszorítások sokaságát vezették be, bónuszként rátették a 310 forintos eurót.

Az országnak – a tervezett paksi beruházás nélkül – 10-12 ezer milliárd forintba kerül az elmúlt négyéves kormányzás, azaz a csecsemőtől az aggastyánig fejenként 1-1,2 millió forint többletterhet jelent - mondta. Gúr Nándor kitért arra, hogy „a rezsiharc” kapcsán a kormánypártok „hazudnak, mint a vízfolyás”, 2009-ben ugyanis az európai országok közül 19-ben volt magasabb a gáz ára, mint Magyarországon, az áram ára pedig 14-ben.

A foglalkoztatottak számáról azt mondta: nem Magyarországon van négymillió foglalkoztatott, hanem a Magyarországon nyilvántartott statisztikákban. Úgy folytatta, több százezer ember dolgozik külföldön, a GDP 1,8 százalékát onnan utalják a haza a magyarok. Szerinte a külföldön dolgozókat nagy részben beleszámolják a foglalkoztatási statisztikákba. Az MSZP alelnöke szerint ha a foglalkoztatottak 4 millió 15 ezres számából levonják a 150 ezres közfoglalkoztatotti számot, akkor kiderül, hogy ma jóval kevesebben dolgoznak, mint 2008 őszén a pénzügyi, gazdasági válság kezdetén.

Azt mondta, hogy hatvanhét nap van még az országgyűlési választásokig, ezért azt kérte a kormánytól, ne fossza még jobban ki az országot, „nem kell már több Simicskának és nem kell a konzorciumainak sem, de talán Mészárosnak sem és másoknak sem”.

Mudri György, az MSZP európai parlamenti (EP) képviselőjelöltje közölte: a parlamenti választást 49 nappal követő EP-választásokon is fontos lesz a magyar emberek szava, hogy nem kérnek a jobboldali vezetésből Európában sem. Az adórendszerre vonatkozó kérdésre válaszolva Gúr Nándor közölte, a baloldali összegfogás pártjai között nincs megkötött egyezség a számokról, de az egykulcsos személyijövedelemadó-rendszert fel fogják számolni. Nem gondolják, hogy egy olyan rendszert kell fenntartani, amely azoknak, akiknek bőségesen van, még többet ad – fejtette ki.

Mint mondta, a részleteket még a választások előtt ismerteti a baloldali összefogás, a javaslatok a társadalom döntő többségének javát fogják szolgálni.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ballada
2014. január 30. 18:54
Mszp székház kilincsére kötelet kötni.
Monkey4you
2014. január 30. 18:46
seggfejek!!!
balbako_
2014. január 30. 16:07
Szigorú szabályok a munkaerő-felmérésnél A munkaerő-piaci adatokkal kapcsolatban a KSH kifejti: immár huszonkettedik esztendeje ugyanazon módszertani előírások szerint vizsgálják a munkavállalók helyzetét. A munkaerő-felmérés célja, hogy mind a foglalkoztatottság, mind a munkanélküliség alakulását a nemzetközi módszertannak megfelelően, a mindenkori munkaügyi szabályozástól, annak változásaitól függetlenül a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) fogalmait felhasználva figyelje meg. Az Európai Unióban ez az egyik legszigorúbban harmonizált statisztika, ami elősegíti a tagországokban zajló munkaerő-piaci folyamatok összehasonlíthatóságát. Mivel a foglalkoztatottsági adatokat illetően időnként elhangzik az a "vád" is, miszerint ebbe beszámítják a külföldön dolgozókat is, a KSH megjegyzi, hogy az általa publikált munkaerő-felmérésből származó foglalkoztatotti létszámadatok a nemzetközi módszertannak megfelelően a külföldön dolgozó személyek közül azoknak az adatait tartalmazzák, akik továbbra is egy magyarországi háztartás tagjai. Ezek a személyek vagy napi rendszerességgel ingáznak külföldre, vagy pedig huzamosabb ideig külföldön dolgoznak, de rendszeresen hazajárnak, és jövedelmükkel hozzájárulnak az adatot szolgáltató háztartás tagjainak megélhetéséhez. A felmérés nem tartalmazza azoknak a háztartásoknak az adatait, amelyeknek minden tagja külföldön tartózkodik, így a háztartás megélhetési költségei is külföldön merülnek fel. Százezer külföldi munkavállalóval számol a KSH A felvétel adatai szerint 2013 őszén a külföldön munkát vállalók száma 98-99 ezerre tehető, ami mintegy 12 ezer fős növekedés az előző évhez képest. A foglalkoztatottak hazai számába ugyanakkor nem tartoznak bele azok a külföldiek, akik Magyarországon dolgoznak, de külföldi háztartás tagjai (vagyis rendszeresen, akár naponta, akár ritkábban hazajárnak és magyarországi keresetükkel saját országukban élő háztartásuk kiadásainak fedezéséhez járulnak hozzá) - hívja fel a figyelmet a KSH. - See more at: http://www.magyarhirlap.hu/visszautasitja-az-ellenzeki-vadakat-a-ksh#sthash.eTIDg6j5.dpuf
red label
2014. január 30. 15:55
mi lenne, ha végre ti pusztolnátok el????????
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!