Fél napra elsötétül a TV2

2014. január 02. 10:54

A kereskedelmi csatorna 2009-ben a Joshi Bharat című műsorral sértette meg az akkor hatályos médiatörvényt, a TV2 azonban amíg lehetősége volt, fellebbezett, most azonban a Kúria végleg pontot tett az ügy végére, amikor elutasította a csatorna felülvizsgálati kérelmét. A TV2-nek így 720 percre el kell sötétítenie képernyőjét, amit a csatorna csütörtökön dél és éjfél között hajt végre.

2014. január 02. 10:54

Fél napig nem lesz adás a TV2-n csütörtök déltől éjfélig, mert a kereskedelmi televízió még 2009-ben megsértette az akkor hatályos médiatörvényt. A szankciót a médiahatóság a kiskorúak védelme érdekében szabta ki – közölte a Médiatanács szóvivői irodája.

A Médiatanács jogelődje, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) egy 2009 júliusi határozatában állapította meg, hogy az MTM-SBS Televízió Zrt. (TV2) az általa sugárzott Joshi Bharat című műsorszám helytelen korhatár-besorolásával és közreadásának időpontjával megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló (1996. évi) törvényt.

Emlékeztettek arra, a régi médiatörvény szerint azt a műsorszámot, amely alkalmas a 16 éven aluliak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, „különösen azáltal, hogy közvetett módon utal erőszakra, illetve szexualitásra, vagy témájának meghatározó eleme az erőszakos módon megoldott konfliktus”, a tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott (III.) kategóriába kell sorolni. Az ebbe a kategóriába sorolt műsorszám megfelelő jelzéssel ellátva 21 és 5 óra között tehető csak közzé. Ez azt jelenti, hogy a TV2-nek a tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott kategóriába kellett volna sorolni a műsort és csak este kilenc óra után kezdhette volna vetíteni.

Az ORTT megállapította továbbá azt is, hogy a TV2 a műsorszám előzeteseivel is megsértette a törvényt, mert azokat sem megfelelő idősávban tette közzé. Az ORTT a törvénysértések miatt 720 perc időtartamra függesztette fel az MTM-SBS Televízió Zrt. műsorszolgáltatási jogosultságának gyakorlását. A TV2 többször is fellebbezett, de a bíróság mindannyiszor a médiahatóságnak adott igazat. A csatorna végül a Kúriánál kezdeményezett felülvizsgálati eljárást. A Kúria a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletét hatályában fenntartotta, azaz ismét kimondta, hogy a médiahatóság jogszerű döntést hozott. A TV2 csütörtök dél és éjfél között hajtja végre a határozatot.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
krksziget99
2014. március 02. 10:35
örökre sötétbe bujkálónak kellene TV 2 csatornának lennie! A TV 2 nem TV csatorna hanem baleseti híradó, a sok rendőrségi szóvivő, + a mentős főokos sajnos ö szerint mindig időben kiértek csak időközben elfolyt az emberek vére,de ŐK helyt álltak! Megspékelve a sok-sok gagyi szappanoperával ami csak butitja a népet ki fogja végre végleg eltörölni mint a szocializmust!?
szörftábor
2014. január 08. 19:56
Jelentéktelen hír.
mumpic
2014. január 03. 08:41
ez aztán az ízléses jókívánság, látszik, hogy az illető a két kereskedelmi (szenny)csatornán szocializálódott. grat.
rosszkutya
2014. január 02. 22:39
Mi a büntetés számodra, mint néző számára? Hogy ma nem lesz Jóban-rosszban? Hát, sajnállak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!