Négymilliárddal száll be a kormány a kaposvári kórház fejlesztésébe

2013. augusztus 22. 20:37

Négymilliárd forint többletforrás biztosításáról döntött a kormány a Kaposi Mór Oktató Kórház fejlesztéseinek befejezéséhez – jelentette be Gelencsér Attila, Kaposvár fideszes országgyűlési képviselője csütörtökön.

2013. augusztus 22. 20:37

A megyegyűlés elnöke elmondta: a 2006-ban elkészült tervet csak 2008-ban tudták benyújtani, pozitív döntés pedig 2009-ben született. Így „az előző kormány teszetoszasága miatt” éveket csúszó beruházás 12,5 milliárd forintos költségvetése – az árfolyamveszteség és az infláció miatt – már nem elég.

A szükséges mintegy 2,5 milliárd forint hiányt pótolta a kormány az elhúzódó kórházfejlesztések többletforrásainak biztosítására – részben európai uniós forrásokból – elkülönített 14 milliárdos alapból, és a kórházzal együttműködő Kaposvári Egyetem diagnosztikai központjának fejlesztésére is adott 1,5 milliárd forintot.

Az az álom, ami arról szólt, hogy a tömbkórházat megépítjük ezzel a négymilliárd forint többletforrással, ha egy kis szerencsénk van, akkor a jövő évben megvalósulhat” – fogalmazott Gelencsér Attila. Hangsúlyozta: a somogyi emberek a legmagasabb színvonalon, a legszebb kórházat kapják.

Moizs Mariann, a kórház főigazgatója az eddigi és a várható fejlesztéseket ismertető sajtótájékoztatón elmondta: a fejlesztés 2,7 milliárdos második üteméről májusban írták alá a szerződést. A munkálatok jól haladnak, a cél az, hogy őszre az épület szerkezetkész legyen. Arra az újságírói kérdésre, hogy mit jelent a négymilliárdos támogatás, azt mondta: anélkül csökkentett műszaki tartalommal tudták volna csak megvalósítani a beruházást, nem költözhetett volna új helyre a pszichiátria, a mozgásszervi rehabilitáció és több szakrendelő. Emellett a Kaposvári Egyetemmel közös komplex onkológiai fejlesztéshez elnyert 850 millió forint is csak részben lett volna elég a tervek szerinti fejlesztéshez.

Peresztegi Imre, a kivitelező ZÁÉV Zrt. vezérigazgatója szerint jövő februárban lehet a műszaki átadás-átvétel. Hangsúlyozta: fontosnak tartják, hogy környékbeli szakkivitelezők és szállítók vegyenek részt a munkában. „Magyarországon, mióta az eszemet tudom, és a rendszerváltás óta, egyetlen egy beruházást teljesen nem sikerült befejezni. Talán a kaposvári lesz az első” – mondta Repa Imre professzor, a kórház korábbi főigazgatója, a pólusprojektet irányító stratégiai igazgató.

A komplex tömbfejlesztési program költségvetése – 10 százalékos önerővel – csaknem 12,5 milliárd forint. A legnagyobb beruházás az északi tömbépület és a diagnosztikai épület megépítése volt. A 2011 januárjában indult első ütemben az intézeti gyógyszertárnak, a központi laboratóriumnak, az izotóplaboratóriumnak, a 20 ágyas nephrológiai osztálynak, valamint az országos vérellátónak helyet adó diagnosztikai épületet, továbbá a gazdasági, logisztikai diagnosztikai, járó- és fekvőbeteg ellátó egységeknek helyet adó északi tömb négy szárnya épült meg mintegy 25 ezer négyzetméter alapterületen. Előbbit 2011 októberében, utóbbit 2012 márciusában adták át.

A jelenleg zajló második ütemben épülő, több mint 10 ezer négyzetméter alapterületű két épületszárnnyal 2014 február végére végeznek. Itt kap helyet egyebek között az ideggyógyászati-, a pathológiai- és az infektológiai osztály, a pszichiátriai gondozó, valamint az élelmezési üzem. A pólus projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

A Kaposi Mór Oktató Kórház a megye legnagyobb egészségügyi szolgáltatója és foglalkoztatója, a térség egyik legnagyobb kapacitású egészségügyi intézménye. Feladata csaknem 400 ezer lakos folyamatos, 24 órás ellátása.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Toportxán tiszteletes
2013. augusztus 22. 21:06
1 gyenge fityuszos hazudozást kellett lehoznia a mandinak...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!