Harrach: Az USA antiszemitább Magyarországnál

2013. május 07. 10:08

Nem Magyarország a legantiszemitább ország, de a szocialisták szerint „azért eléggé az”.

2013. május 07. 10:08

Az N1TV Képviselő Vágta című műsora azt kérdezte az országgyűlési képviselőktől, hogy valóban Magyarország a legantiszemitább ország? „Ha igen, hogy lehet az, hogy hetente nyolc járat érkezik Tel-Avivból Budapestre, amiből egy Jumbo Jet, amin több mint négyszáz utas foglalhat helyet? Amennyiben nem, Orbán Viktor miért nem cáfolta ezt beszédében a Zsidó Világkongresszuson?” – tette fel a kérdést az N1TV riportere.

Lukács Zoltán (MSZP) nem gondolja, hogy Magyarország a legantiszemitább ország, „de hogy vannak antiszemiták, az tagadhatatlan” – mondta. Józsa István (MSZP) szerint sem igaz a fenti állítás, „de azért eléggé az”. A repülőket firtató kérdés kapcsán elmondta: „Miért ne lehetne? Szabad ország vagyunk, szabadon repülnek!” Harrach Péter (KDNP) szerint semmiképp sem igaz a fenti állítás. „Vannak ugyan antiszemita jelenségek, de Amerikában több van” – idézte Varga László korábbi parlamenti korelnököt, majd hozzátette: „Egy országot máris találtunk”.

A jobbikos Hegedűsné Kovács Enikő nem tudja, hogy országunk-e a legantiszemitább, „de nagyon remélem, hogy a leganticionistább” – mondta. Pál Tibor (MSZP) így reagált a felvetésre: „Ez maga szerint most egy korrekt kérdés?” Pörzse Sándor (Jobbik) kijelentette: 2013-ban „a zsidó származásúak mentek el a legkevesebben az országból (…) és több mint ezer ember kérte Izraelből a magyar állampolgárságot. Na hát ennyit az antiszemitizmusról”.

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
saddlenode
2013. május 07. 21:58
Magyaro-on egy nyiltan antiszemita part megkapja a szavazatok 15-20%-at es az orjongoen antiszemita szelsojobbos sajto az osszsajton beluli reszesedese hasonlo (talan meg magasabb is). ez valoban különleges, ez egyszeruen teny. az USA-ban van antiszemita szelsojobboldal, ugyanakkor kb. a tarsadalom 1-3%-ara van hatasa, nem 20-30-ra, mint Magyaro-on. ezek egyszeruen tenyek. de nem az USA-val kell összevetni Magyaro-ot, hanem a környezo orszagokkal es itt is valoban van 1 lenyeges szintbeli (ha nem is minosegbeli) különbseg. de van 1 racionalis magyarazata ennek: szemben a többi ka-europai orszaggal itt megmaradt egy viszonylag jelentos zsido szarmazasu populacio, raadasul a fovarosban, gyakran viszonylag exponalt poziciokban, igy 1 relative jol lathato csoportrol van szo, taptalajt adva a paranoianak. nem arrol van szo, hogy Romania, Lengyelorszag vagy Ukrajna törtenetileg jobb lenne, hanem hogy mivel ott nem maradtak zsidok (nyolcad/negyed/felzsidok), igy ott a zsidoellenes paranoiat mar nehezebb eladni. ugyanakkor megint mas a magyaro-i antiszemitizmus, mint mondjuk a franciao-ban idonkent elofordulo tenylegesen eroszakos zsidoellenes terrorizmus (amit alt. muszlimok követnek el). bar az utobbinak a tarsadalmi befolyasa szinte nulla, ugyanakkor az is igaz, hogy eroszakosabb. tehat igen, az antiszemitizmus relativ tarsadalmi-politikai befolyasa Magyaro-on a vilagon az egyik (a?) legnagyobb, DE ennek az oka az a törtenelmi veletlen elsosorban, hogy a hasonlo "hagyomanyokkal" rendelkezo regioban csak itt nem "sikerült" teljesen a zsidok kiirtasa (es nem is volt tömeges kivandorlas, mint Ukrajnaban vagy Oroszo-ban).
ciseaux
2013. május 07. 21:30
Az USA antiszemitizmusa olyan öreg, mint a zsidó politikusaik listája: http://www.jewishvirtuallibrary.org/jsource/US-Israel/jewcongtoc.html
ciseaux
2013. május 07. 21:25
A videót nézve, eszembe jutott, egy-két elhíresült arc láttán, hogy Magyarország a következmények nélküli ország, de bezzeg, nem így as USA! Az alábbi link sorolja a szövetségi politikusokat, akiket elítéltek...: http://en.wikipedia.org/wiki/List_of_American_federal_politicians_convicted_of_crimes
luga
2013. május 07. 15:40
Persze, azért él Magyarországon nagy számban zsidóság, mert itt dúl az antiszemitizmus. Érdekes, hogy Dániel Péteren kívül nem nagyon akarnak kitelepedni innen. Mazochisták szegények?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!