Az utolsó Rájátszás

2013. május 12. 10:28

A HírTv-től május kilencedikén este búcsúzott a Rájátszás, ezentúl Magyarország élőben címmel politikai háttérműsort adnak majd helyette.

2013. május 12. 10:28

A május kilencedikei Rájátszás volt az utolsó, ez volt a műsor 1173. adása. A helyét a Magyarország élőben című politikai háttérműsor veszi át május 13-ától, a műsorvezetők élőben jelentkeznek majd hétfőtől péntekig (a Péntek8 átkerül szombatra) minden este fél nyolctól kilencig.

Az utolsó Rájátszás-ban Szabó Anett elmondta: „az anyag nem vész el, csak átalakul”, az új műsorral az eddiginél is többet igyekeznek majd nyújtani. Négy műsorvezető várható, Szabó Anett mellett Maráczi Tamás, Kovács Andrea és a HírTv-hez visszatérő Krakkó Ákos lesz látható a képernyőn. Krakkó ismertette a műsor felépítését: több helyszínről lesznek élő kapcsolások, a néző pedig politikai háttérműsorra számíthat, ha a Magyarország élőben-re kapcsol. „Angolszász politikai televíziós kultúrát igyekszünk majd megvalósítani, nem lehet mindig a politika az első számú prioritás, akár futballal is kezdhetünk majd” – tette hozzá Krakkó.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geraz51
2013. augusztus 01. 17:56
Az egyetlen tv amelyik mindenhol ott van,ahol szükséges.Csermely verzus című műsora pedig vendégtől függetlenül a legkeményebb.Amikor a külügyi államtitkárnak azt mondta,hogy nem azért fizetjük magukat,hogy késlekedjenek,nem akármi volt.
3M..
2013. július 24. 13:47
Nem vetted észre hogy mikor hívták be őket? Amikor a lejáratás volt a parancs. Az Lmp-sek meg egymásnak adják a kilincset a Hírtv-ben. Baráti hangulatban csevegnek. Jávor már szinte ott lakik. Szebb Jövőt!
civilina
2013. május 15. 13:02
Krakkó Ákos visszatérésével következtetni lehetett a Hír TV műsorváltozására. Érdeklődéssel várom az első adást. A csatorna munkatársai egy igazi, színvonalas, nagy csapatot alkotnak, és egyáltalán nem zavaró a pártosságuk. Ma már eljutott az ATV is odáig, hogy nem erőltetik a "függetlenségüket", a híradójuk önértékelésük szerint is csak "objektív". Kálmán Olgával sem az a baj, hogy egyoldalú, hanem a kormánypárti vendégeivel szembeni határtalan agresszivitása mélységesen szakmaiatlan és kiábrándító. Bomberával meg nagy bakot lőtt a csatorna: még nem láttam olyan beszélgetését, amiben a vendége Bombera szinte minden mondatát ne igazította volna ki. Számomra egyedül Rónai Egon az, aki viszonylag elfogadható színvonalat képvisel közülük. Ami a Hír tv-s lányokat illeti: okosak, kedvesek és rátermettek, a fiúk pedig kellően rámenősek is.
Nannyó
2013. május 15. 12:59
Szerintem a Szabó Anett kurvajól tud kérdezni. Nem "alákérdez", ha megfigyelted.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!