Felfüggesztettet kapott a gyanúsítottakat verő rendőr

2013. április 09. 18:53

Jogerősen tíz hónap börtönre ítélte, két évre felfüggesztve, a Győri Ítélőtábla kedden azt a rendőrt, aki öt éve Tatabányán hasba rúgott egy rablás elkövetésével gyanúsítható embert, a másik feltételezett elkövetőt pedig gyomron vágta.

2013. április 09. 18:53

A rendőrt kétrendbeli, hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás és könnyű testi sértés miatt találta bűnösnek a táblabíróság. A másodfokon eljáró bíróság a határozatával megváltoztatta az elsőfokú döntést, amely a vádlottat 280 ezer forint pénzbüntetésre ítélte.

 
Az elsőfokú bíróság tényállását a táblabíróság megalapozottnak mondta ki. Eszerint a vádlott 2008. május 18-án Tatabányán, a rablás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható emberek elfogásakor – rövid szóváltás után – minden előzmény nélkül hasba rúgta az egyik hátrabilincselt kezű feltételezett elkövetőt. Később a rendőrkapitányságon a másik gyanúsított felsőtestére több ütést mért, a combját pedig megrúgta.
 
A súlyosító ítélet kiszabásánál az ítélőtábla azt is figyelembe vette, hogy a rendőrség tekintélyét „hátrányosan érinti” az elkövető magatartása – közölte indoklásában Kovács Tamás tanácsvezető bíró. 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2013. április 10. 08:32
Tanulság: A pofátlan bűnözőt be kell vinni egy jól elzárt helyre és tanú nélkül kell pofán vágni kb. 200-szor. Azért vicces, hogy kedves bűnözőinknek egyedül a rabtársaiktól kell esetleg tartaniuk, mert a többi az nem más mint egy vidám bentlakásos cserkészdzsembori. Kérdezném, hol volt a rendőr ügyvédje? Volt-e neki? Mi volt az, ami kiváltotta a rendőrből a akciót? Érdekel ez valakit? Elvárnánk a rendőreintől, hogy az utcán megvédjék a tisztességes polgárokat. Aztán hogyan? Kissé érdekes a küzdősporban az a meccs, ahol a szabályok csak az egyik félre vonatkoznak. Az is érdekelne, hogy kinek a kicsodája a 2 összevert bűnöző.
HSL
2013. április 10. 06:40
kitűntetést érdemelnének
ciseaux
2013. április 10. 00:13
(.....) Most ideidézhetném a teljes "híradást", mert abból semmi nem világos! Minek? Szóval egy rendőr belerúgott...az elkövető rablóba? Most bizonyítottan tettest rúgott-ütött-vágott a rendőr, vagy ártatlan niemand-ot? A hozzászólók közül, volt már valaki leteperve, megbilincselve? Mert ha tudnák milyen élmény, ha ártatlanul, 15 másodperc alatt a földre vágnak- tepernek valakit, karjait-kezeit kicsavarják valakinek...ÁRTATLANUL! Vagy kirúgják a fogait mielőtt válaszolhatna arra a kérdésre, hogy "Neve?" A baj a rendőrökkel van, tudjuk, meg a bűnözők ügyvédjeivel! Érdekelne, mit meséltek be (fizettek) annak a rendőr-özvegynek, akinek a férjét halálra gázolta (Ai Weh! Ilyet nem szadab írni, a zsidók meg a gáz, meg a Holokauszt emlékév), a pasarétin az az izé DJ...
Ald0 Raine hadnagy
2013. április 09. 22:32
"Jogerősen tíz hónap börtönre ítélte, két évre felfüggesztve, a Győri Ítélőtábla kedden azt a rendőrt, aki öt éve Tatabányán hasba rúgott egy rablás elkövetésével gyanúsítható embert, a másik feltételezett elkövetőt pedig gyomron vágta." Érdekes, a fidesz tanácsadó Habonyi simán megúszta hogy valakit hasbarúgott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!