A MÚOSZ jelöltje Majtényi a Médiatanács élére

2013. április 30. 16:31

Majtényi Lászlót, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) egykori elnökét jelöli a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a médiatanács elnökének a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) – olvasható a szervezet honlapján.

2013. április 30. 16:31

A szervezet a jelölését azzal indokolta, hogy Majtényi László ombudsmanként és a korrupció ellen fellépő ORTT-elnökként már bizonyította pártatlanságát. Közölték azt is: a média világát túlcentralizáltnak tartják, amelynek lebontásához egy alkalmas jelölt hozzájárulhat. Mint írták, a jelölés egyben tiltakozás „az elfogadhatatlan médiastruktúrák” ellen.

A honlapon olvasható, hogy Majtényi László a jelöltség vállalását indokolva felidézte: a médiatörvény legutóbbi módosításának egyik fontos eleme volt, hogy a kiválasztási folyamatba beépítették a konzultációt a szakmai szervezetekkel, valamint az, hogy már nem a miniszterelnök, hanem a köztársasági elnök nevezi ki az NMHH vezetőjét, és ezt a kompromisszumot véleménye szerint ki kell próbálni. A hatóság élére azt követően javasol jelöltet a miniszterelnök az államfőnek, hogy a korábbi vezető, Szalai Annamária április 12-én elhunyt.
 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
enes
2013. szeptember 17. 11:27
"...Majtényi László...már bizonyította pártatlanságát.." Ha az lenne, nem jelölné a MUOSZ.
Selamat
2013. május 02. 09:55
Hosszú évtizedek óta mindig is ott voltak.
Bábeli békák
2013. május 02. 03:51
Lófaszt. Erigyen kapálni.
ballada
2013. május 02. 03:51
MÚOSZ-ban pártállami seggnyalók gyültek össze.....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!