TEK: Az MSZP tőlünk sem kért engedélyt

2013. március 04. 13:27

A Terrorelhárítási Központtól sem kért engedélyt az általuk készített felvételek felhasználásához az MSZP – írta hétfői közleményében a TEK.

2013. március 04. 13:27

A híradásokban megjelent, hogy a Magyar Szocialista Párt egy új kampányfilmet mutatott be, amelyben a TEK felvételei is megjelennek, a párt által felhasznált filmrészletek korábban a Magyar Rendőrség weboldalán közzétett felvételek képkockái – írták. Leszögezték, hogy „az elfogásokról szóló kisfilmek minden esetben a Terrorelhárítási Központ tevékenységéről szóló beszámolók, melyek az emberek hiteles tájékoztatása érdekében készülnek, és nem politikai célokat szolgálnak”.

A húszperces kisfilmet vasárnap mutatta be Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, aki elmondta: a film Magyarország ma elnevezésű kampányuk része. A kampányfilmben egyebek mellett az hangzik el, hogy Orbán Viktor kormányzása tönkretette az országot, a kormánypropaganda pedig elszakadt a valóságtól. Az RTL Klub vasárnap közleményében tudatta az MTI-vel, hogy szerzői jogsértés miatt levélben fordult az MSZP-hez, mert a párt Magyarország ma címmel bemutatott filmjében engedély nélkül használt fel részleteket a kereskedelmi csatorna híradójából.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta: szabályszerűen jártak el, amikor a párt kisfilmjében felhasználták a kereskedelmi csatorna híradójának részleteit. Álláspontjuk szerint a közösségi videómegosztó portálon bárki szabadon felhasználhatja a felvételeket, ha megjelöli a forrását, és ennek ők eleget tettek, mert, mint fogalmazott, egyértelműen és jól látszik, hogy a filmhez használt képanyagok mely televíziótól származnak. Hétfőn Puskás Ferencné, az egykori világhírű magyar labdarúgó özvegye az MTI-hez is eljuttatott közleményében azt írta: tiltakozik Puskás Ferenc nevének kampánycélú felhasználása ellen, és azt kérte, aki teheti, ítélje el és közösítse ki azokat, akik ilyen „gátlástalan politikai eszközökkel” élnek.

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rogananti
2013. március 04. 20:08
Miért? Vízipisztoly is volt a filmben? Vagy jedi lovagok?
Haragosi
2013. március 04. 16:21
Azt valaki elárulná, hogy honnan lehet HQ minőségben régi rtl-es, tv2-ös, M1-es hiradó részleteket letölteni? Vagy ismerni kell ott valakiket?
Berecskereki
2013. március 04. 15:45
:DDDDDDD Török Zsolt meg az álláspont?! Az MSZP a Házmesterrel az élen lassan beköltözhet a Nemzeti Cirkusz helyiségeibe, s lassan több lesz a bohóc náluk, mint a szimpatizáns.
red label
2013. március 04. 15:43
Ezek, a pofátlan komcsik, mit kell ezen csodálkozni, a szopottfejü török szóvívő, megmagyarázta, azt csinálnak amit akarnak.Megtapasztalhatta Magyarország, hogy mit csináltak itt 60 évig, folytatják a mocskolódást, a vérükben van:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!