Puskás Ferencné is tiltakozik az MSZP-kampányfilm miatt

2013. március 04. 13:26

Puskás Ferenc, a néhai világhírű labdarúgó özvegye, is tiltakozik az MSZP kampányfilmje miatt, amelyet előző nap az RTL Klub kereskedelmi csatorna is kifogásolt szerzői jogsértés miatt.

2013. március 04. 13:26

Puskás Ferencné hétfőn az MTI-hez is eljuttatott közleményében azt írta: tiltakozik Puskás Ferenc nevének kampánycélú felhasználása ellen, s egyúttal azt kérte, aki teheti, ítélje el és közösítse ki azokat, akik ilyen gátlástalan politikai eszközökkel élnek. Kifejtette: megdöbbenve értesült arról, hogy az MSZP kampányfilmjében férje nevét és arcképét is felhasználták „mindenfajta hivatalos felhatalmazás, s egyáltalán, erkölcsi alap nélkül”. Kitért arra, hogy a propagandaanyagot „azok politikai örökösei” készíttették, akik miatt férje „huszonöt éven át nem térhetett haza, Magyarországra”. A 2006-ban elhunyt labdarúgó özvegye hangsúlyozta, hogy Puskás Ferenc igyekezett magát a lehető legtávolabb tartani a napi politikától. Puskás Ferencné ezért kötelességének érzi „tiltakozni minden hasonló kísérlet ellen, különösen az MSZP mostani váratlan és felháborító akciója ellen”.

A húszperces kisfilmet vasárnap mutatta be Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, és azt mondta: a film Magyarország ma elnevezésű kampányuk része. A kampányfilmben egyebek mellett az hangzik el, hogy Orbán Viktor kormányzása tönkretette az országot, a kormánypropaganda pedig elszakadt a valóságtól. Az RTL Klub vasárnap közleményében tudatta az MTI-vel, hogy szerzői jogsértés miatt levélben fordult az MSZP-hez, mert a párt Magyarország ma címmel bemutatott filmjében engedély nélkül használt fel részleteket a kereskedelmi csatorna híradójából.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője hétfőn az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta: szabályszerűen jártak el, amikor a párt kisfilmjében felhasználták a kereskedelmi csatorna híradójának részleteit. Álláspontjuk szerint a közösségi videomegosztó portálon bárki szabadon felhasználhatja a felvételeket, ha megjelöli a forrását, és ennek ők eleget tettek, mert, mint fogalmazott, egyértelműen és jól látszik, hogy a filmhez használt képanyagok mely televíziótól származnak.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kamasuka
2013. március 07. 20:05
Azért nem csak ezért nem tért haza. :(
sersem
2013. március 05. 00:01
Nem tudom,de Puskás egy legenda volt,még a 80-as években egyszer láttam játszani itthon,pocakosan a Népstadionban,nagy penge volt még akkor is... Nem kéne lerángatni a pocsojába,a dagonyázós disznók közé,nem érdemlik meg ezek még azt sem,hogy a nevét kiejtsék a szájukon....
Justicia
2013. március 04. 23:52
http://atv.hu/cikk/20130301_mit_tettek_a_magyarok_a_donnal_megdobbento_exkluziv_dokumentumok_az_orosz_leveltarakbol
Justicia
2013. március 04. 23:52
Rossz válasz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!