Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Nem léphetik át a határt a kamionok

2013. március 16. 14:16

Kamionstopot rendeltek el Nagylaknál és Röszkénél.

2013. március 16. 14:16

További intézkedésig nem engednek be több kamiont az országba Röszkénél és Nagylaknál – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton az MTI-vel.

Szenti Szabolcs elmondta: azokat, akik eddig beléptek, leterelik az autópályáról, és pihenőkbe irányítják, hogy ne terhelődjön tovább az M5-ös autópályáról az M1-re érkező forgalom. Az intézkedés visszavonásig érvényes – tette hozzá a szóvivő.

Ugyanakkor vége a kamionstopnak Győr-Moson-Sopronban – közölte a katasztrófavédelem megyei szóvivője szombaton az MTI-vel. Dobos Viktória hadnagy elmondta: ennek értelmében déltől ismét beléphetnek Magyarországra Hegyeshalomnál és Rajkánál a hét és fél tonnánál nehezebb teherjárművek. Hozzátette: az M1-es autópálya megyei szakaszán már nincsenek elakadt járművek, és Győr-Moson-Sopronban a hó miatt egyetlen autó sem vesztegel.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vmint...
2013. március 17. 12:52
Mondjuk a Nagylak-Röszkei be nem engedést nem értem, mert itt a viharsarokban 10 centi hó esett és már szárazak az utak. Parkolókban el lehetne őket helyezni.
Viktus
2013. március 16. 17:08
Na tudnak ezek, ha akarnak alig három nap csúszással kezdenek rájönni mit kellett volna csinálni ... lehet nemsokára a 200 hókotrót is kiküldik? :D
miloka
2013. március 16. 15:27
Ezt mondjuk szerda éjféltől kellett volna megtenni, minden kamionra.
Soma
2013. március 16. 14:50
Nagyon helyes.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!