Hárommilliárdot nyert Siófok az adósságátvállalással

2013. február 28. 08:21

Siófok 4,8 milliárd forintnyi hitelállománya 1,8 milliárd forintra csökken, szerdán aláírták a hitelátvállalásról szóló szerződést. Az állam a település adósságállományának 60 százalékát vállalja át a törvényileg szabályozott 40 százalék helyett.

2013. február 28. 08:21

A siófoki kórház fejlesztésére költött hiteleket 100 százalékban, a többi beruházási adósságot 60 százalékban vesz át az állam.

Balázs Árpád, Siófok fideszes polgármestere szerint a várakozásokon felüli támogatás hátterében az áll, hogy a város az elmúlt években indított, hitellel terhelt fejlesztései során olyan feladatokat vállalt, amelyek megegyeznek a kormány céljaival. Ilyen például a hamarosan induló városőrség létrehozása, a járási szintű építésügyi feladatok, illetve az iskolaépületek fenntartási költségeinek vállalása vagy a kórház jelenleg is zajló, több milliárd forintos rekonstrukciója.

Ide sorolható még az elmúlt évben befejezett, nagy léptékű városképi fejlesztés is az új belváros megépülésével, a víztorony felújításával és a könyvtár megépítésével. A polgármester hangsúlyozta, Siófok esetében a hitelek átvállalása nem az adósságcsapdából történő kimentést jelenti, hanem a város pénzügyi mozgásterének bővülését.

A 60 százalékos arány megítélését Siófok hosszú távú terveinek támogatásaként értelmezi a városvezető. Az adósságállomány jelentős csökkenése a város 2013-as költségvetését egyelőre kis mértékben befolyásolja, a pénzügyi „megkönnyebbülés” elsősorban az elkövetkező évek büdzséjét könnyíti meg, hiszen Siófokot hosszú lejáratú hitelektől szabadította meg az állam – áll a közleményben.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Soma
2013. február 28. 10:28
Miért kerül ez a szegény embereknek 600 milliárdba? Miért nem kapják elő Demszkyt és minden olyan polgármestert, aki a nyomorultak zsírján bővelkedett?
FOB
2013. február 28. 10:17
Na kinek kell majd ezt (is) kifizetni, na kinek?
kukagyerek
2013. február 28. 10:11
Tömik a fineszes zsebeket!
*ufó*
2013. február 28. 09:45
időnként vok én is errefelé, klassz a buszpályaudvaron mindig 1/2 1-et mutat az óra de ezt nem ciki, meg nem is azért mondom, hogy valami haveri cégnek kiadják, hogy csináljon egymilliárdból _működő_ órát, ez a város imázsa, ahol helyben járva halad az idő ... és a legújabb: városőrség alakul Siófokon, kérem szépen http://www.sonline.hu/somogy/kozelet/nem-seriffseg-tomloc-se-lesz-varosorseg-alakul-siofokon-485884 Az új önkormányzati városrendészeti szervezetet Herke Tamás vezeti, aki korábban rendőrként Kaposváron dolgozott vezető beosztásban és Siófokon is volt rendőrkapitány. nos, ő az, akit a Cozma gyilkosság után kirúgtak, nem tudni miért, de mindenki találhat ízlésének megfelelő indoklást a neten turkálva lényeg, hogy fideszisztánban felfele buknak csak az egyenlőbbek, vagy valami ilyesmi, ésígytovább :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!