Előzetesbe került a zsidó vezető bántalmazója

2012. október 07. 14:22

Előzetes letartóztatásba helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság vasárnap azt a fiatalembert, aki péntek délután vallási hovatartozása miatt megtámadta a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti elnökét.

2012. október 07. 14:22

A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) egy hónapra rendelte el „F. Márk gyanúsított előzetes letartóztatását abban a büntetőügyben, amely közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt indult ellene” a BRFK-n. „A Fővárosi Főügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyére figyelemmel indítványozta F. Márk előzetes letartóztatását, mely indítványt a bíróság megalapozottnak talált” – olvasható a Fővárosi Törvényszék honlapján.

A döntés indoklása szerint – figyelemmel a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény súlyára, a büntetési tétel nagyságára és arra, hogy a gyanúsított elrejtőzött a rendőri intézkedés elől – megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől elszökne, elrejtőzne, így jelenléte az eljárási cselekményeknél csak a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelésével biztosítható. Az elsőfokú bíróság szerint a bűnismétlés veszélye abban áll, hogy F. Márk büntetett előéletű, a mostani gyanúsításban szereplő bűncselekmény elkövetésekor felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt állt, valamint több másik büntetőeljárás is folyik ellene. Ezért megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb, hasonló jellegű bűncselekményt követne el. Az előzetes letartóztatást elrendelő végzés nem jogerős, de végrehajtható. 

A XX. kerületi Téglagyár téri imaház közelében egy 21 éves budapesti férfi péntek délután vallási hovatartozása miatt szidalmazta és bántalmazta Kerényi Andrást, a Budapesti Zsidó Hitközség dél-pesti körzetének 62 éves elnökét. A támadás után az elkövető és a társaságában lévő 20 éves férfi elmenekült a helyszínről. Kerényi András értesítette a rendőrséget, és útmutatása alapján a járőrök abban a házban, amelybe elmondása szerint támadói bementek, megtalálták a 21 éves F. Márkot és társát, a 20 éves P. Tibort. F. Márkban a hitközségi elnök felismerte bántalmazóját.

Összesen 157 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2012. október 09. 05:27
Micsoda kettős mérce az elkövetőknek is ki kllett volna írni vallását így: A zsidó kereszteny BJ és a zsidó keresztény HF hasba rugta a csak simán zsidó KA-t. Vagy ha ateisták voltak akkor így: A két elkövető akik nem hisznek a zsidó keresztényeknek.
Holovitz
2012. október 07. 21:05
Micsoda seggfej... Ha már rámozdult, ütötte volna le, és szépen elsétál.Barom.
korona
2012. október 07. 19:31
(kicsithosszúbemásoltírás)---------------------------------------------------------- EGY GÓJ ESETE A munka törvénye - kirúgták, mert nem ért egyet Izrael politikájával Történt 2012 Magyarországának október 1. napján, anyám születésének 55. évfordulóján, hogy egy hosszú vesszőfutás után végre felvettek dolgozni egy helyre, ahol azt a feladatot kaptam, amihez értek: írnom kellett. Örültem, mert - talán sokan tudják - helyzetemből kilábalást jelentett és a fizetési ajánlat is igen megfelelő volt. Ezzel pedig lehetőségem nyílt az önálló életre, költözésre, mi egyébre. Mindezt nem egész egy hét próbaidő előzte meg, ami alatt (a vezetőség elmondása szerint) a többszörösét teljesítettem annak, amit a cég az eddigi kollégáknál tapasztalt, mindezt pedig többször is kinyilvánították. Talán még kissé kínos is volt a tempóm. Végül október elsején délelőtt 11 órakor behívták a három próbaidős kollégát a vezetőségi irodába, hogy közöljék a helyzetet: ketten maradunk, egy kollegina és én, mivel mindketten kiválóan dolgozunk. Aztán egy órával később megint behívtak a vezetőségi irodába. Gondoltam, hogy adminisztrációs egyeztetés lesz. Az egyik vezető azonban közölte, hogy nem tudnak tovább dolgozni velem, mivel közülük mindketten zsidók, az egyikük pedig még izraeli állampolgár is, azok a dolgok pedig, amiket a korábbi írásaimban kifejtettem, mint véleményt, nem teszik lehetővé a további közös munkát. S bár ők mélyen támogatják a szólás és vélemény szabadságát, és én kiválóan dolgozok, a nekik leadott írásaim pedig talán az eddigi összes kollégáét felülmúlják, nem tudják eltűrni a jelenlétem, mivel ők zsidók, én pedig szerintük olyan véleményt vallok, amit nem lehet tolerálni. Így. Én amellett érveltem, hogy a különböző vélemény és a közös munka - értelmezésem szerint - egymástól két teljesen eltérő dimenzió, ráadásul egy hete sem ismerjük egymást, így az általuk nyilván (és el nem várható módon) nem ismert munkásságomból mélyreható következtetéseket levonni minimum prekoncepció. Ám ennek ellenére és amellett, hogy mélyen tisztelik a vélemény szabadságát, nem tudják eltűrni az én véleményemet a munkahelyen. Hiába érveltem, hogy az önéletrajzomban feketén-fehéren beleírtam, hogy hol dolgoztam eddig, hiába mondtam, hogy nagyapám megjárta Dachaut, hiába mondtam, hogy az ő apját a nyilasok tették vagonra a Bajcsy-Zsilinszky-féle ellenállási mozgalomban való részvételéért, hiába fejtettem ki, hogy milyen szabad szellemű vagyok, hogy milyen bonyolult nézetrendszer szerint gondolkodom, hogy hány és hány zsidó barátom van a filmcsillagtól a tóramásolóig, akikkel amellett poharazom rendszeresen a legjobbakat, hogy pontosan tudjuk egymásról, mennyire eltérőek a nézeteink bizonyos kérdésekben, ők már meghozták a döntésüket. Mert amellett, hogy nagyon tisztelik a vélemény szabadságát, nem tudnak velem úgy dolgozni, hogy tudják, milyen nézeteket vallok. Kértem őket, hogy legalább hadd szedjem csokorba azon írásaimat, amik árnyalják a rólam kialakított képüket. Ők azt mondták, hogy nem tudnak együtt dolgozni valakivel, aki egy olyan blogon publikált, amelyik Izrael bojkottjára szólított fel. Hiába mondtam, hogy jelentkezésemet eleve az írásaimon keresztül tettem meg, hiába mondtam, hogy aki elindított az írói pályán, akinek utolsó tanítványa voltam és "a legkisebb öccse", szintén zsidó származású volt, ők azt mondták, hogy aki ilyen politikai nézeteket vall, azzal akkor sem tudnának egy légtérben lenni, ha történetesen zsidó is volna, de roppant megértőek és tisztelik a vélemény szabadságát. Végül megkérdeztem, hogy ez nem ugyanaz a helyzet, mint amikor hajdan (?) valakit azért nem vettek fel valahova dolgozni, mert zsidó volt? A válasz erre annyi volt: "Az egy egészen más helyzet". Így történt tehát, hogy 2012. Magyarországának október 1. napján, anyám születésének 55. évfordulóján egy óra munka után derékba törték a reményemet, visszasuvasztottak a bizonytalanságba, hogy 26 évesen továbbra sem tudom, merre tovább. És így esett az is, hogy 2012. Magyarországán politikai hovatartozásom és filozófiai meggyőződésem miatt kirúgtak arról a munkahelyről, ahova egy órával előbb vettek fel. Szidhatnám magam, amiért ezt a beszélgetést nem rögzítettem, ezáltal bizonyítani sem tudom, de talán nem is volna életszerű diktafonokkal menni azokhoz, akik egy órával korábban vettek fel dolgozni. Meg aztán ilyesmire talán nem is számít az ember 2012-ben. Két dolog azonban biztos. Egyrészt továbbra is vallom mindazt, amit eddig vallottam, hiszek abban, amiben eddig hittem, talán még inkább, mint korábban. Nem fogok egyetérteni Izrael politikájával, soha nem fogom támogatni a cionizmust, és soha, de soha nem fogom elárulni azokat a zsidó és nem zsidó barátaimat, akik eddig is kitartottak mellettem! Másrészt hiszem azt, amit Senecától tanultam: "Ami rossz, árt. Ami árt, hitványabbá tesz. A fájdalom és a szegénység nem tesz hitványabbá: tehát nem rossz." és azt, hogy "Az a legboldogabb ember, aki aggódás nélkül várja a holnapot." Egy fejezettel tehát tovább bővült a memoárom. A fentiek tekintetében pedig mindenki képzelje el, mi történt volna, ha fordított a helyzet, ennek fényében pedig mindenki döntse el, hogy ki diszkriminatív és ki nem az. Ágoston Dániel
next mindig élni fog
2012. október 07. 18:58
Miért nem tolják a kurucinfós híreket rohadt nácik? Csak nem? Hm!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!