A NOL forrása igazolta: nem létezik az IMF-lista

2012. szeptember 06. 21:49

Nincs olyan 10 pontos IMF-lista, mint amilyen a Magyar Nemzetben megjelent – ismerték el tegnap délután a Népszabadságnak Sárvárról, kormányoldalról. A levél felolvasása után a frakcióülésen „nem volt vita, nem volt ellenvetés, nem volt kérdés, nem volt tiltakozás”.

2012. szeptember 06. 21:49

Nincs olyan 10 pontos IMF-lista, mint amilyen a Magyar Nemzetben megjelent – ismerték el tegnap délután a Népszabadságnak Sárvárról, kormányoldalról. A lapot az egyik ismert képviselő úgy tájékoztatta: szerdán este a Park Inn Hotelben nem osztották ki a fideszes és a KDNP-s képviselőknek az „IMF-listát”, „mert ez így, ebben a formában nem is létezik”.

A forrás közölte: a miniszterelnök szerdán felolvasta a levelet, amelyet csütörtökön az Index is ismertetett. „Ahol a nyugdíjrendszer átalakítása szerepelt, azon a ponton a nyugdíjcsökkentést azonosította” – magyarázta a Népszabadságnak a politikus. Orbán Viktor – az elmondása szerint – megállt egy pillanatra, és úgy fogalmazott: „van itt vagy 40 kiolvasható pont”, de a miniszterelnök nem ismertetett többet tíz pontnál.

A Népszabadság forrása szerint a frakcióülésen ezt követően „nem volt vita, nem volt ellenvetés, nem volt kérdés, nem volt tiltakozás”.

Összesen 83 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vén Csataló
2012. szeptember 07. 15:26
Bakker! Orbán odaáll a kamera elé és a saját arcával mondja el a mondanivalóját, amiben külön kiemeli, hogy nem külső nyomásra mondja, amit mond, hanem teljesen egyet is ért vele. Tehát vállalja a szavaiért a felelősséget. Erre jön ez a komcsi-libsi médiasöpredék és "magukat megnevezni nem akaró" forrásokra hivatkozva akarja cáfolni az állításait az arcával vállaló miniszterelnököt. A többi hulladék pedig már mint tényt kezeli a minden hiteles forrást nélkülöző "cáfolatokat". Ezeknek tényleg ennyire nulla agyuk van?
magnamater
2012. szeptember 07. 11:15
Persze hogy van lista, még cifrább is, mint az újság lehozta /ugyan, annak idején ki találta volna ki Simor nyolcmilliós fizetését,bizony, ők követelték/. Ám elszégyellte magát az IMF, és nem hasznos néki, hogy szidják, szidják inkább az Orbánt, ő már megszokhatta.
Peter8811
2012. szeptember 07. 09:14
"A NOL forrása igazolta" hogy a saját hazugság levében fől a NOL.
liberálzöld.
2012. szeptember 07. 09:14
A lista létezik! Pl. az MN cikkében! És Orbán fejében is!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!