Jobbik: A magyar buszokat kizárták a BKK pályázatáról

2012. augusztus 10. 10:44

A Jobbik határozottan tiltakozik a Budapesti Közlekedési Központ busztenderének lebonyolítása és tartalma ellen – jelentette ki Bödecs Barna országgyűlési képviselő.

2012. augusztus 10. 10:44

A Népszabadság csütörtöki számában írt arról, hogy jövő héten zárul le a főváros eddigi legnagyobb szabású szolgáltatásvásárlást célzó busztenderének újabb fordulója, ezúttal két tételben 8 plusz 2 évre, összesen évi csaknem 10 milliárd forint értékű szolgáltatásra, 150 busz forgalomba állítására kért ajánlatot a BKK. A pályázaton csak az előminősítési eljáráson sikeresen túljutó három cég indulhatott, a VT Transman, a Color Tours Kft. és az Orangeways City Kft. Úgy hírlik, az ajánlattételre jogosult cégek mindegyike külföldi járművel – Volvo, MAN és Mercedes busszal – pályázik, ám erre csak az ajánlatok augusztus 17-i leadási határidejének lejártakor derül fény – írta a lap.

A Jobbik álláspontja szerint ez lényegében egy újabb közszolgáltatás privatizálása, amit elutasít az ellenzéki párt. Bödecs Barna kiemelte, hogy az egyetlen tőkeerős és hiteles pályázó a VT Transman, így komoly és érdemi versenyről szerinte nem lehet beszélni a tender kapcsán.

A Jobbik „súlyos aggodalommal” figyeli, hogy a pályázaton a szükséges autóbuszok úgy lettek paraméterezve, hogy a magyar gyártók érdemben nem tudtak részt venni a tenderen, így biztosan új, külföldi buszok kerülnek majd Budapestre – hangzott el.

A jobbikos politikus emlékeztetett: a Kravtex nevű magyar gyártó direkt Budapestre készítette a Credo Citadell autóbuszait, amelyekből több mint százat le is gyártott a sikeres próbafutások után. Bödecs Barna szerint a busztender kiírásával az állam és a főváros gyakorlatilag csődbe viszi ezt a gyártót, ami 300 munkahely megszűnéséhez vezethet.

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sky.net
2012. augusztus 28. 08:31
nagy cégnek biztonságos a kenése, magyar cég képes és szivárog(tatja a kenőpénzes mutyikat)
Parasztvakítás
2012. augusztus 10. 17:49
A Jobbik „súlyos aggodalommal” figyeli...... ....hogy megint kimaradt,a konc szétosztásából!!
én vagyok a
2012. augusztus 10. 16:13
A Jobbik, vagyis a magyar neo-náci párt felvetése jogos is lehet, igaz én mindig visszafogott vagyok a hitelességük felől! Miért nem magyar buszok, amiket gyártottunk mindig. Én nem vagyok e mellett, de a FIDESZ mindig ezt reklamálta az előző kormányokon! Ha van magyar busz, akkor legyen a magyarnak magyar busza és ne csak magyar /?/ autója! Majd Vitézi Úr lerendezi ezt a magyar érdekeket hangsúlyozva! http://hu.metapedia.org/wiki/Zsid%C3%B3k_a_magyar_k%C3%B6z%C3%A9letben Nem tudom, hogy mi jó nekünk. Egy lerobbant Volvo busz, vagy amit ezek majd beszereznek. Hm!
Gregorius
2012. augusztus 10. 15:16
Márcsak a referencia miatt is magyar buszokat kellett volna venni. A későbbi külföldi értékesítéseket ugyanis nagyban megkönnyíti az, ha a gyártó be tudja mutatni azt, hogy a járművei x százezer kilométert futottak már a BKV-nál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!