Roma nők szociális munkavállalását segítő program indul

2012. július 10. 16:18

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának 1,4 milliárdos programja keretében novembertől ezer roma kaphat munkát szociális intézményekben. A munkavállalók ingyenes képzést és felzárkóztatási támogatásban részesülnek, a munkaadók pedig egy évig megkapják a teljes bér- és járulékköltséget.

2012. július 10. 16:18

Az Országos Roma Önkormányzat bevonásával elindított európai uniós program célja, hogy javuljon a munkanélküli nők foglalkoztatása, a rászorulók elérjék a szociális foglalkoztatásokat, valamint erősödjön a roma közösségek és a szociális intézmények közötti bizalom – hangzott el az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtótájékoztatóján.

A mintegy 1,4 milliárd forintos pályázat keretében az érintettek ingyenes képzést és felzárkózási támogatást kapnak. Az intézmények pedig a foglalkoztatottak után egy évig megkapják a teljes bér- és járulékköltséget, ennek fejében vállalniuk kell, hogy legalább három hónapig tovább foglalkoztatják őket.

Langerné Victor Katalin, a tárca új helyettes államtitkára emlékeztetett arra, hogy a nemzeti felzárkózási stratégia a foglalkoztatás javítását tűzte ki célul, különösen a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok számra. Hozzátette: e csoportokon belül a roma népesség foglalkoztatása nagyon alacsony, és ezen belül még alacsonyabb – mintegy tízszázalékos – a roma nőké. 

 

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
durrbele
2012. július 11. 09:12
Ezeken egy program segít a Jobbiké!
kjkj945
2012. július 11. 07:42
Rom a nő!
magnamater
2012. július 11. 05:14
Úgy határozott az Antant:nem kell Magyarországot hadsereggel támadni,kinevelik ők maguknak, akik elpusztítják őket.
2.nyugi
2012. július 10. 21:07
"ezer roma kaphat munkát szociális intézményekben" Fél év mulva már csak a falak fognak állni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!