Orbán: Magyarország útja a stabilitásról szól

2012. július 19. 12:54

Teljesen át kell alakítani az uniós pénzek lehívásának rendszerét a miniszterelnök szerint, mert ha az nem működik megfelelően, nincs magyar fejlesztéspolitika. Orbán Viktor a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség rendezvényén arról is beszélt, hogy míg az EU legtöbb tagállamából naponta jönnek hírek durva megszorításokról, addig Magyarország útja a stabilitásról szól.

2012. július 19. 12:54

Az EU-s forrásoknak az utolsó fillérig célba kell érkezniük, és ebben „semmilyen kompromisszumot nem fogadhatunk el” – emelte ki Orbán Viktor a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség rendezvényén, amelyen az Új Széchenyi Terv eredményeit összegezték. A miniszterelnök szerint ma kötélidegzet kell a jelentkezéshez az EU-s pénzekre: „én biztosan nem tenném, mert ha azt mondanák, hogy 600 meg 900 nap múlva lesz valami abból, amit egyébként én már jól átgondoltam, megterveztem, kiszámoltam, és készen állok a végrehajtására, könnyen lehet, hogy belebolondulnék”. Orbán Viktor ezért köszönetet mondott azoknak, akik mindennek ellenére is pályáznak.

A megörökölt pénzlehívási rendszer miatt – amelyet egy „őrült kafkai elme” gondolt ki, és érdemes is lenne őt egyszer megkeresni – „gúzsba kötve kell táncolnunk”, ám ez nem ad felmentést a kabinetnek – fejtette ki, hozzátéve, hogy gyorsításokkal, reformokkal „valahogy elvánszorgunk vele” 2013-ig, de utána, 2013-14-től a kormány létrehoz egy „az emberi elme számára felfogható módon működő új rendszert”. Mint fogalmazott addig, amíg az új szisztéma létrejön, igazítani kell a mostanin: minden felesleges bizottságot fel kell számolni, általánossá kell tenni az előlegkifizetés rendjét, így – bár ez magával hozza a visszaélések magasabb kockázati szintjét – minden pályázónak elérhetővé válhat a 30 százalékos előleg. Emellett fel kell állítani egy körülbelül 50 milliárd forintos önerőalapot, mert az állami szereplők és az önkormányzatok önerő híján sok nagy pályázattal nem tudnak elindulni – emelte ki.

A Széchenyi-tervre rátérve a kormányfő azt mondta, ez a program az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb és legsikeresebb magyar találmánya, amely 2001-2002-ben a régió legversenyképesebb államává tette Magyarországot, és azt üzente, hogy a magyarok is lehetnek sikeresek. A magyar gazdaság állapotáról szólva Orbán Viktor arra mutatott rá, hogy míg az EU legtöbb tagállamából naponta jönnek hírek durva megszorításokról, addig Magyarország útja a stabilitásról szól. Az ország egy sikeres, XXI. századi gazdasági modellt épít, amelyet Brüsszel sokáig kifogásolt, de az eredmények alapján végül az unióban is kimondták, hogy a magyar költségvetés kontroll alatt van – mondta, hozzátéve, hogy utóvédharcok persze mindig voltak és lesznek most is.

Összesen 161 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Obulus
2012. július 19. 23:16
"Iparágakat ítélhetnek halálra Orbánék" http://index.hu/gazdasag/magyar/2012/07/19/iparagakat_itelhetnek_halalra_orbanek/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201207
HSL
2012. július 19. 23:06
loco, el lider maximo
Szadik_1
2012. július 19. 20:32
Egy stabil tényezőt látok folyamatosan. A lopásra bizton számíthattunk, eleddig minden kormányunktól.
slomovicz
2012. július 19. 18:22
Amint azt már- más korábban más megírta , a hatalom hiánya illetve annak elvesztése- a szó szoros értelmében, elmebeteggé tette a baloldalt. Éppenséggel korábban sem az eszükről voltak híresek a mi vörösfasisztáink. Például, nem vall az- ép elmeállapotra amikor a szocialista Horváth Csaba "legyen ingyenes mindenkinek a BKV" elmeroggyant ötlettel állt elő. :-) Vagy Török Zsolt, Vadnai Ágnes , és a többi balfasz elmeroggyant sajtótájékoztatójáról ne felejtkezzünk meg. Annyira elmebetegek, hogy már Mengelével példálóznak- követelik, hogy kérdezzék meg az IMF megállapodás előtt az MSZP- fedőnevű rablóbanda véleményét is: Persze, mert az MSZP- a huszonkét milliárd EURO hitel felvételénél- még a hitelfelvétel tényét is sokáig tagadta. Majd miután lebukott- azt hazudta- hogy nincs is a hitelre szükség. Ezekután a következő hónapban felvett hét milliárd eurót. :-) Az, hogy a bérkommentelők változó- percenként új- nick névvel jelentkeznek be, és mind a hatan igyekeznek tömegnek látszani- nem baszik egy öltést sem. :-) Olyanok mint a " Millások" Sokan vannak- mégis kevesen. :-) Vörösfasiszták! Benneteket csak- az elmebeteg , habzószájú gyülölet éltet. Ebből viszont- csak az következik, ha ebben az országban- egyszer is normális nyugati életszinvonalon akarunk élni- csak egy a fontos- Ez a "balliberális "söpredék soha többé ne kerüljön a hatalom közelébe sem!!! De szerencsére- pofázhatnak bármit- ahogy az utóbbi hat- nyolc évben minden választások nagyot buktak - igy lesz ez 2024-ben is. Akkor majd - hálistennek megszabadulunk végleg tőlük. Max- a kisebb parlamentben üldögélnek öten hatan - közülük. Ez van elvtársak. Vörösfasiszták.:-) Jó ez így.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!