Az Erzsébet-programot méltatta Rétvári

2012. július 04. 08:38

A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára szerint az Erzsébet-program a társadalmi szolidaritás újszerű európai formája.

2012. július 04. 08:38

Rétvári Bence az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: a kormány kiemelt feladatának tekinti a nehéz helyzetben lévők üdülésének, pihenésének elősegítését. Ezért szükséges, hogy törvényi szinten határozzák meg: a személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján kibocsátott Erzsébet-utalvány forgalmazásából származó eredmény kizárólag szociális üdülési célokra, ezzel összefüggő szolgáltatásokra, és egyéb szociális programokra használható fel. Emlékeztetett, hogy az Erzsébet-program célja, hogy jelentősen csökkentse azoknak a gyermekeknek a számát, akiknek részére nem biztosított a napi többszöri étkezés, az életkoruknak megfelelő egészséges táplálék, az aktív kikapcsolódás lehetősége.

Az Országgyűlés által tárgyalt törvényjavaslat kitér a program keretében a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által közfeladatként nyújtott szolgáltatásokra. Eszerint az alapítvány szociális üdültetéssel, étkeztetéssel, az ifjúsági és gyermekprogramokban való részvétellel, külön törvény szerinti szociális és gyermekvédelmi támogatások folyósításával kapcsolatos feladatokat lát el. Hangsúlyozta: az Erzsébet-utalvány kibocsájtásával kizárólag állami tulajdonú szervezet foglalkozik.

Az államtitkár közlése szerint a kormány több milliárd forintos plusz forrást teremtett az Erzsébet utalványok forgalmazásának bevezetésével. Hozzátette: eddig 75 ezer ember kapott támogatást üdülési szolgáltatás formájában. Ezen túlmenően több mint 10 ezer ember táborozhat kedvezményesen Erzsébet-táborban.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2012. július 04. 11:21
Aki keres talál http://www.erzsebetutalvany.hu/oldal.php?oldal=82
hazug politikusok
2012. július 04. 11:05
Kedves faszfej Rétvári dugd fel magadnak az 5000 ft-os sehol sem használható Erzsébet utalványodat. Mindenki dobja ki a kukába miután megkapja. Nagy siker.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!