Titkolja üzleti tervét az állami mobilcég

2012. április 27. 12:24

Az Index szerette volna megismerni a konzorciumot létrehozó szindikátusi szerződést, illetve azt a megvalósíthatósági tanulmányt, amelynek alapján az állami cégek úgy döntöttek, hogy részt vesznek a frekvenciatenderen. A kért dokumentumok viszont „a magyar nemzetgazdaság érdekében védendő üzleti titkok”.

2012. április 27. 12:24

Az MVM nem járult hozzá ahhoz, hogy az Index megismerjen több, az állami mobilcéggel kapcsolatos hivatalos iratot. A telített mobilpiacra nagyon nehéz betörni, az új állami mobilszolgáltatónak ezért az az érdeke, hogy megőrizze üzleti titkait – közölte Bánfi László, a Magyar Villamos Művek (MVM) vezérigazgató-helyettese a portállal. Bánfi szerint a kért dokumentumok olyan információkat tartalmaznak, amelyekre az állami mobilszolgáltató üzleti terve épül. A kért dokumentumok „a magyar nemzetgazdaság érdekében védendő üzleti titkok” – írja az MVM vezetője a portálnak.

Az Index idézi a TASZ jogvédő szervezetet, amely vitatja döntést: szerintük az állami cégek üzleti titkai szűk körre korlátozódnak.

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trespass
2012. április 27. 20:48
Mennyivel egyszerűbb lett volna államosítani az egyiket.:) Abban már van tapasztalat.
gross
2012. április 27. 17:48
Azt talán el tudom képzelni, hogy bár az állami cég tőkeköltsége valamivel magasabb lesz, mint a multiké - az elvárt megtérülés jóval alacsonyabb. Mivelogy az állam nem várná el saját cégétől, hogy az eszméletlen magas országkockázatot kitermelje. Nem lenne szükség arra sem, hogy ész nélkül visszapumpálják az eredeti beruházási összeget, merthogy holnap mit talál ki majd az állam. Csak az a pénz van biztonságban, amit már kiutáltál Németországba. Vagy Norvégiába. Azonban biztos vagyok benne, hogy ez az állami céges modell nem igazán jó út. Nem látni még, hogy mennyire nem jó - de nem az igazi. Magyarországnak most is, de plána a jövőben újra friss tőkére lesz szüksége, hogy - a valamikor meginduló európai konjunktúra hozta piaci lehetőségeket kihasználja - infrastruktúráját hatékonyabbá tegye - házait, közlekedését, iparát, mezőgazdaságát energiahatékonyabbá tegye. Ki az, aki nem fog hitelhez jutni? Igen, az állam az, hiszen már most túlságosan el van adósodva. A magánszektorra lenne szükségünk, de az nem akar majd jönni, vagy csak nagyon nagy elvárt tőkerányos hozam mellett jönne, illetve gyors megtérülés mellett (= minél hamarabb biztonságba helyezni a pénzt, tehát magas menedzsmentdíj, óriási adókedvezmények stb.). A tiszta verseny, a stabil jogszabályok és a stabil makrokeretek lennének a fontosak. Most - még - nem erre megyünk, holott ez volt a Fiedsz választási ígérete és ez a hivatalos kormányprogram is. Argentína irányába nem kellene elmenni. Ők bizonyos kedvező alapadottságok miatt jól fejlődtek az elmúlt években, de úgy látom, már kezd sötétedni felettük az ég.
L066H
2012. április 27. 16:53
Sok hülye ballib azt kérdezgeti miért kell betörni a telített mobilpiacra? Hát azért, mert kurva nagy biznisz. Ostobák!
gross
2012. április 27. 16:39
Véleményem szerint itt az Index és az MVM is téved. A mobilpiac egy versenypiac, az államnak némi általános szabályozó szerepe persze van, de messze nem olyan, mint mondjuk a levélküldés vagy a közösségi közlekedés terén. Az állami konzorcium egy teljesen normális cég, amelynek üzleti titkai vannak. Nem annyira "nemzetgazdasági érdekből", hanem a versenyérdekből. A TASZ beidézett állásfoglalásra nem erre a helyzetre vonatkozik. Természetesen a belépőnek a szigorú EU-s versenyjog keretein belül kell majd működnie. Állami támogatás nem adható és esetleges bújtatott állami segítő akciókat is fel fogják jelenteni a versenytársak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!