Ragaszkodik a vörös csillaghoz a Munkáspárt 2006

2012. április 21. 10:18

A Magyarországi Munkáspárt 2006 tiltakozik az ellen, hogy a kormány a strasbourgi emberi jogi bíróság döntése ellenére is kitart a vörös csillag nagy nyilvánosság előtti használatának tilalma mellett. A párt az Európa Tanács eljárását kezdeményezi.

2012. április 21. 10:18

Vajnai Attila, a párt elnökének az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében a kormány pénteken nyilvánosságra hozott jelentésére és az ezzel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatra reagált. A Navracsics Tibor által jegyzett jelentés szerint a kabinet nem ért egyet az emberi jogi bíróság jogerős ítéletének végrehajtásával, amely arra kötelezi a magyar államot, hogy június 8-ig fizessen kártérítést a korábban vöröscsillag-viselés miatt elmarasztalt Fratanolo Jánosnak, a párt korábbi elnökének.

A Magyarországi Munkáspárt 2006 közleményben úgy kommentálta a jelentésben foglaltakat: a Fidesz a Horthy-rendszer hagyományait követve, a demokratikus köztársaság alapelveit elutasítva, a munkások és alkalmazottak szociális jogait háttérbe szorítva akarja hatalmát biztosítani. „Az antikommunista hisztériakeltéssel a kormány nemcsak a kommunistákon akar ütni, megpróbálja folyamatosan lejáratni és megfélemlíteni a kizsákmányolt tömegek érdekeit védő munkásmozgalmat” - tették hozzá, és közölték: az Európa Tanácshoz fordulnak az ügyben.

Összesen 189 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
thymian
2012. április 23. 00:22
Ja, és sehol Közép-Európában nem volt olyan szociális gondoskodás, mint Magyarországon. Érted? Sehol, Ausztriában sem!
kjkj945
2012. április 22. 12:01
"""A Horthy-korszak meghatározó vallás- és közoktatásügyi miniszterei: gróf Klebelsberg Kúnó (1922-1931) és Hóman Bálint (1932-1938; 1939-1942) irányítása alatt a kultusztárca az állami költségvetésből kiemelt támogatásban részesedett. A miniszterek egyik legfontosabb feladatuknak a hatosztályos népiskolai oktatás fejlesztését tartották. Magyarországon 1920-ban még 15% volt az analfabéták aránya. Falvanként általában egy-két tanító jutott, akik egy-, kéttantermes, osztatlan iskolákban tanítottak. Klebelsberg 1926-ra átfogó fejlesztési programot dolgozott ki 3500 új tanterem és 1750 tanítói lakás fölépítésére. A tervezett építmények 1930-ra el is készültek. A kultusztárca költségvetésének 50%-át fordította erre a programra. A fejlesztés eredményeként az analfabétizmus az 1930-as évekre 7%-ra csökkent, a tanítási körülményeken viszont nem sikerült lényegesen javítani. Már 1928-ban úgy tervezték, hogy fokozatosan áttérnek a nyolcosztályos alapoktatásra, de a gazdasági válság miatt erre nem volt pénz. Hóman Bálint 1940-ben terjesztette a törvényt a parlament elé a nyolcosztályos, mindennapos népiskoláról, amely négy alsó- s négy felső tagozatos osztályból állt. Az első évfolyamok 1941-ben indultak, de az új rendszer a háború miatt kísérleti szinten maradt."""
pikkpakk
2012. április 21. 20:51
Rendelhető ! http://www.inostalgici.it/component/virtuemart/?page=shop.browse&category_id=1
kjkj945
2012. április 21. 17:49
Schicklgruber zászlaja is vörös volt benne egy fehér kör amiben ,,,
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!