Az albán pékségeket kritizálja a pékszövetség

2012. január 12. 10:01

Jelentős problémának tartják az albán pékségek jelenlétét a magyar sütödék, mivel úgy vélik, azok nem tartják be a hazai előírásokat, és így árelőnyhöz jutnak – írja a Magyar Nemzet.

2012. január 12. 10:01

Jelentősen nőtt az utóbbi években az albán pékségek száma Magyarországon, számuk jelenleg 250-300 között lehet. A magyar sütödék komoly problémának tartják albán versenytársaik jelenlétét – írja a Magyar Nemzet. Werli József, a Magyar Pékszövetség szakmai főtitkára a lapnak elmondta, nem lenne semmi baj az albán pékségekkel, ha azok is betartanák a hazai pékségekre vonatkozó higiéniai, technológiai és munkaügyi szabályokat. Werli szerint azonban ez nem jellemző, és így komoly árelőnyhöz jutnak. Egyes vélemények szerint csak konkurencia harc van a panaszok miatt.

A Magyar Nemzet szerint a Magyar Pékszövetségnél úgy tudják, hogy tavaly célzott ellenőrzéseket tartottak az albán pékségekben, de ezt a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal a Magyar Nemzetnek nem erősítette meg. Beszámoltak viszont a tavalyi ellenőrzésekről, melyeket a lap úgy tudja főleg külföldi tulajdonú üzemeknél végeztek. A hatóságok találtak hiányosságokat, bírságot is szabtak ki, de a vizsgált termékek minősége kifogástalan volt.

Werli József a Magyar Nemzetben beszámolt arról is, hogy a vállalkozások költségeinek emelkedése miatt várhatóan drágul majd a kenyér és más sütőipari termékek ára.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Basiliscus
2012. január 12. 12:49
Jó minőségű kenyeret, süteményt nagyítóval kell keresni. Tessék finom kenyeret sütni és akkor a vevők oda fognak járni! Ez ilyen egyszerű.
Gombóc XVI. Artúr
2012. január 12. 12:03
Pékek... Amikor néhány éve a guargumi botrány volt, egy pék azzal dicsekedett a híradóban, hogy ö nem vett ilyet, mert tudott a fertőzésről. Az számára teljesen természetes volt, hogy liszt helyett/mellett guargumit tett a kenyerébe. A kenyér meg megromlik 2 nap után... Szóval ha majd ráérek,nagyon fogom sajnálni a pékeket...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!