Mong Attilát felfüggesztették?

2010. december 21. 13:40

Az Origo úgy tudja felfüggesztette a közrádió 180 perc című reggeli műsorvezetőjét, Mong Attilát és szerkesztőjét, Bogár Zsoltot a rádió vezérigazgatója. A Kossuth Rádió főszerkesztője ugyanakkor tagadja az értesüléseket. A két rádiós reggel egy perces csenddel tiltakozott az új médiatörvény ellen.

2010. december 21. 13:40

Az Origo információi szerint határozatlan időre felfüggesztette az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című reggeli műsorából Mong Attila műsorvezetőt és Bogár Zsolt szerkesztőt Jónás István vezérigazgató. A két újságíró vétsége az, hogy a kedd reggeli adásban egy perces csenddel tiltakoztak az új médiatörvény ellen.

Értesülések szerint Bogárt és Mongot délelőtt magához hívatta a vezérigazgató, ahol közölte velük: addig, ameddig tájékozódik arról, hogy pontosan mi történt, nem szólalhatnak meg és nem szerkeszthetnek a 180 percben, hanem alapszerződésük szerinti „klasszikus újságírói” munkát kell végezniük. Az akció szervezőinek jelentést is kell készíteniük a történtekről. Az Origo szerint az újságírók egyelőre munkajogászokkal konzultálnak, mert arra számítanak, hogy a rádió vezetése felmondhat nekik.

A 168 Óra megkeresésére Gazsó L. Ferenc ugyanakkor azt közölte: nincs Mong-ügy, senkit nem rúgtak ki, senkit nem függesztettek fel. Mint elmondta: semmilyen döntés nem született még a történtek miatt, egyelőre csak tájékozódnak.

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csenge
2010. december 21. 17:59
A Magyar Rádióban már volt egy hasonló "tiltakozás" az 1993-94-es médiaháború idején. Egy erősen szdsz-es beállítottságú, Bán Magda nevű hölgy az ötven perces Irodalmi Újság c. magazint végigzenélte időnként bemondván, hogy most az Eszterházy Péterrel, stb-vel készült riport következne, de az illetők addig nem adják a hangjukat, amíg helyén van az akkori rádióvezetés. Bán Magdának semmi baja nem esett, az akkori főszerkesztő mást bízott meg a műsor szerkesztésével, és láss csodát, a következő adásban már egész neves írók vállalták a szereplést. A liberális sajtó éktelen lármát csapott, amiért az illető hölgyet "büntetésképpen" más műsorok készítésével bízta meg a főszerkesztő. Csak úgy mellékesen, Bán Magda volt az egyetlen szerkesztő abban a szerkesztőségben, akinek nem volt diplomája, és akkora volt a cenzúra, hogy a kutya sem ellenőrizte, kikkel és milyen műsort készít, ill. nem készít ez a szerencsétlen "üldözött".A Horn- kormány hivatalba lépése után a főszerkesztőt húszegynehány évi rádiós szolgálat és számos nívódíj után azonnal kirúgták, Bán Magda pedig nyudíjazásáig mint kisfőnök gyötörhette és alázhatta az ott maradt nemzeti érzésű szerkesztőket.
Gorcsev Iván
2010. december 21. 16:36
Amúgy, ha a Fidesz 98-ban meglépte volna már ezt, nem lett volna mögöttünk ez az elbaszott 8 év.
Gorcsev Iván
2010. december 21. 16:34
Amúgy ki a faszom ez a Mong?Meg egyáltalán, ki nem szarja le ezt az egész felfújt ügyet?ha nem tetszik a rendszer, neki lehet állni kétkezi munkával megkeresni a napi betevőre valót.Hadd ne kezdjek el már médiamunkásokat sajnálni.Kezdődik a mártírgyártás, röhej..Remélem a csávót majd akkor is magasztalja a mandiner meg vastagbőr szerkesztőség, amikor a 168 órában ekézi pár hónap múlva a fél országot
marko11
2010. december 21. 16:04
Mong Attila régóta a bögyömben. Tőlem végleg is elhallgathatna! De szóljon valaki, ha pl. ő volt az, aki 2006 őszén bátran kikelt a rendőri brutalitások ellen! Jut eszembe, az is szóljon, aki elhiszi, hogy a Magyar rádió a saját szakállára adta le 2006-ban az őszödi őrültséget!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!