Vona: Budapest egy bűzös, nagy lepény

2010. augusztus 24. 15:33

Budapest Őrséget szervezne a Jobbik a közbiztonság javítására - áll többek között a párt fővárosi választási programjában. A párt főpolgármester-jelöltje, Staudt Gábor keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a radikálisok hosszú távra terveztek, így ha idén nem nyernek 2014-ben is ugyanezzel a programmal indulnak majd.

2010. augusztus 24. 15:33

Elkészült a Jobbik budapesti programja, ami olyan jól sikerült, hogy a 2014-es önkormányzati választásokon is ezt fogják használni - mondta el Staudt Gábor, a párt főpolgármester-jelöltje keddi sajtótájékoztatóján. A dokumentum Vona Gábor által jegyzett bevezetője szerint a város elszalasztotta az utóbbi húsz év lehetőségét, így ma egy bűzös, mocskos, veszélyes és élhetetlen nagy lepény a Duna két partján, amelyről ordít, hogy nincs igazi gazdája, csak megannyi tolvaja és gazembere.

A program egyik legfontosabb eleme a közbiztonság javítása: erre a célra állítanák fel a radikálisok többek között a kerületi városőri egységek integrálásával a Budapest Őrséget. A Jobbik elveti a BKV bármilyen formájú kiszervezését, felülvizsgálná a közművek működését és bérlakásprogramot indítana. A párt programjában zöld elemek is szerepelnek: az ígéretek között található a szelektív hulladékgyűjtés hatékonyabbá tétele és a fővárosi zöldterület-beépítések tiltása is.

Staudt végül kijelentette: a program pénzügyi fedezetét a jelenleg folyamatosan ellopott százmilliárdok és a felesleges beruházások megfogása biztosítaná.

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
W4R1OCK
2010. augusztus 25. 19:30
Néhány tanyasi tahó kommentjét olvasva boldog vagyok,hogy pesti lehetek.Ettől függetlenül merem remélni,hogy az itteni állapotok nem a vidéki átlag szellemi színvonalát tükrözik.
szonja91
2010. augusztus 25. 15:45
Hát, a Jobbik úgy látom kicsit elszállt magától,mi az, hogy tuti megnyerik a 2014es választásokat? .... Ilyen programmal, és mentalitással? Elég nehéz lesz szerintem.
szpal
2010. augusztus 25. 14:02
Vona Gábor for president!
Kosinva
2010. augusztus 25. 13:06
Aki szép és élhető városba akar élni, az költözön Pécsre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!