„Nem késő az Akadémia részéről egy, a marxizmust élesen elítélő nyilatkozatot tenni” – fogalmazott lapunknak az értékvédő szervezet, a CitizenGO kampányfelelőse.
Hazudik a riport, de hát az euronewstól mit lehet várni.
Nem hibázott az első autó sofőrje, ő azért követte az eredeti útvonalat, mert SENKI SEM SZÓLT NEKI ELŐTTE, hogy megváltoztatták az útvonalat. Azaz nem az ő hibája.
Az iskolában még úgy tanították, hogy a háború azért tört ki mert Hercegovinának nagyon kellett Bosznia. De valójában azért mert a cseheknek nagyon kellett Felső-Magyarország, a románoknak Erdély, a szerbeknek meg a Vajdaság. Az Antantnak meg egy gyengébb Monarchia, vagy esetleg annak a teljes hiánya.
Meg különben is ki kellett próbálni az új technikát, amit az ipari forradalom hozott.