A politikusi fallosztól a biblikus spermáig

2023. március 30. 15:19

A vallásra és a Szentírásra oly fene mód kényes keresztény országban megint mindent ellep a teljes vallási tudatlanság és felkészületlenség.

2023. március 30. 15:19
null
Gábor György
Gábor György
Klubrádió

„Na mármost, újfent az a pillanat, amikor a vallásra és a Szentírásra oly fene mód kényes keresztény országban megint mindent ellep a teljes vallási tudatlanság és felkészületlenség. Mert még Gelencsér Ferenc is figyelmeztette az államtitkárt, hogy ne káromkodjon, ám valójában – s ebben az összefüggésben válik fontossá az államtitkár felekezeti hovatartozása – Fónagynak eszében sem volt káromkodni – ez hogyan is lenne feltételezhető egy keresztény, nemzeti, konzervatív kormány tagjától legyen az illető akár zsidó is (vesd össze zsidó-keresztény tradíció) –, hanem jártában-keltében egyszerűen szabadon idézte és értelmezte, azaz kommentárral látta el a Héber Biblia vonatkozó részeit.

(...)

Következésképp vissza kell utasítani a Momentum elnökének alaptalan és biblikus tekintetben tudatlanságra valló megjegyzését, amelyben a felkészült államtitkárt káromkodással vádolta meg, s vissza kell utasítani mindazokat, akik Fónagy államtitkár megszólalásában újabb jelét látják a tökéletesen és visszafordíthatatlanul eltahósodó, pökhendi, nagyarcú bunkóságnak, amely államtitkártól fölfelé és államtitkártól lefelé, egészen a kormánysajtó faragatlan, tuskó és alpári megnyilvánulásaiig, s az elemi viselkedést nem ismerő, arról tudomást sem vevő, hatalomból részesedő gőgös habitusig, ugyanakkor minduntalan hangos csatazajtól kísérve támadják azokat a politikai pályától még igen távoli tizenéveseket, akik egy-egy tömegtüntetésen a hímtagot vagy a közösülést emlegetik fel, igaz, kontextus nélkül, mert hiszen a gimisek nem utalnak Fónagy János teli tökére, a lovak spermájára és az államtitkár által egy másik párt elnökét a bibliai »ismerjék meg egymást« terepgyakorlatára vonatkozó felszólítására.

Fónagy nyomán tehát nyugodtan leszögezhetjük: a magyar politikusi diskurzust folyamatosan a szentírási idézetek, a citátumok értelmezései, s elmélyült, tudós kommentárok hatják át. Akár a hatalom mellé rendelt propagandisták népies beszédfolyamait.

Biblikus ország a javából!”

Nyitókép: Facebook 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nyugati Ádám
2023. március 31. 13:59
G.Gy megint olyan témáról ír, amiről nem tud semmit. Ez abból tűnik ki, hogy azt hiszi, hogy a hitet tudni kell. Ez az elgondolás azonban téves. A hívő keresztények döntő többsége nem egyház tudományt, hanem hitének megélését tartja a ráción túli megnyugvás forrásának. A materialisták természetesen kizárólag önmagukban hisznek, így kizárólag a többi ember reflexiói alapján határozhatják meg magukat ritkábban jól, de inkább hol rosszul. A klub rádióban és leágazásaiban valamint a Népszavában G.Gy a hitetlen hívők igényeit elégíti ki.
Unknown
2023. március 31. 12:46
Ez a szerencsétlen ha megszólal akkor bizonyosan a genitáliákat, esetleg a testnedveket a mondanivalójába belefűzi.
Horst_Tappert
2023. március 31. 10:45
Elhiszem, hogy baromi képzett vagy vallás témában, de a helyzet az, hogy pont annyi a hiteled benne, mintha a gitározásról ugatnál azért, mert előtte elolvastál 3-4 gitároktató tankönyvet és 2-t a gitár elekronikájáról. Ha nem gyakorlod, akkor ez üres, semmire való "tudás"... Szóval, te ateista, hazaáruló mocsok, inkább fogd be a pofádat...
csúti törpe
2023. március 31. 07:46
melyik a kereszteny orszag?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!