Hont Gyurcsány bőrébe bújva versel: Elkúrtam, nem kicsit, nagyon. Azt mondtam, hogy abbahagyom
2022. augusztus 20. 16:02
Az újságíró egy Facebook-poszt alá kommentelt.
2022. augusztus 20. 16:02
p
236
1
54
Mentés
Hont Andrást is megihlette Gyurcsány Ferenc augusztus 20-i verse. A volt miniszterelnök szombaton közösségi oldalán azt írta, hogy már Szent István is tudta, hogy Magyarországnak helye a nyugat, nem pedig a kelet.
Hazában otthon lenni, könnyed természetességgel benne élni, európaiként magyarnak lenni, trikolort büszkén viselni, az kellene. És majd eljön”
– fogalmazott a DK elnöke.
Az Index erről szóló Facebook-posztja alatt Hont András azt írta, hogy ő Gyurcsányénál is sokkal jobb verset tud.
Elkúrtam. Nem kicsit, nagyon. Azt mondtam, hogy abbahagyom. De persze hazudtam, még ezt is elkúrtam, nem baj, mert kitart a vagyon”
Jobboldalon is vannak, akik Ferit tehetségesnek tartsák, hogy mi okból az rejtély, ahogy mondani szokták, a vakok közt a félszemű a király. Márpedig abban az ellenzéki csürhében, ahol például Kamugeri, meg Jakab is miniszterelnökségre pályázhatott, nemhogy csak vakok vannak, de a gyaloggalopp fekete lovagjai is dögivel.