A múltat – ismét – eltörölnék

2021. március 09. 13:48

Jókai élt, él és élni fog, tovább, mint azt a marxizmus neveltjei gondolják.

2021. március 09. 13:48
Taxner Tóth Ernő
Magyar Nemzet

„Jó lenne, ha a nemzeti konzervatív tábor új nevet találna a kötelező olvasmányokra. A NAT logikája is ezt kívánná. A rosszízű »kötelező« szó lehet annyira riasztó, hogy ezáltal sikerült a HVG-nek – és társlapjainak – méreggel átitatott, óriási habot verni a semmiből.

Amikor fölhívták a figyelmemet, hogy az internet Tóth Krisztina nevétől zeng, azt gondoltam, páratlanul sikeres önreklámról van szó: hiszen azok is emlegették, akik soha egyetlen sorát sem olvasták. A Könyves Magazinban megjelent interjú azonban nem több odavetett magánvéleménynél. Provokáció a HVG jóvoltából lett belőle, ami a már folyamatban lévő választási harcuk része. Szeretnek halászni a zavarosban. A költőnő vagy nagyon régen olvasta Az arany embert, vagy csak valamelyik – esetleg tankönyvi – összefoglalását ismeri, ami tapasztalataim szerint egyetemi vizsgákon elég szokott lenni.

Jókai élt, él és élni fog. Tovább, mint azt a marxizmus neveltjei gondolják. Világunk – mesterségesen előidézett – zűrzavarához tartozik, hogy Tóth Krisztina (az említett interjú szerint) Sofi Oksanen olvasásakor észre sem vette egyértelmű nemzeti elkötelezettségét.

Észtül ír azokról az észtekről, akik kiszabadították hazájukat a szovjet rabszolgaságból, megőrizték nyelvüket, hagyományaikat, utálják a »műanyag kultúrát«, de sikeresek a digitalizációban. Fölépítették az EU talán legsikeresebb kisországát. Az arany ember azzal kezdődik, hogy az Oszmán Birodalomból már nem várostromlók, hanem kereskedőhajók jönnek. Hozzák a jövedelmező balkáni üzleteket, velük azt a hasznot, amiből majd a Lánchíd épül. És viszik a korábban eladhatatlan gabonát a fizető piacokra, amiből gazdag kereskedővárossá épül ki Komárom. Vezető szerepétől csak II. József intézkedése fosztja meg, amikor Budára és Pestre helyezi az ország közigazgatási központját.

Így Jókai nemzedéke által ott teljesedhet ki a reformkor sokoldalú építőmunkája. A regény legtöbb szereplője nem magyar nemzetiségűnek született.

Timár Mihály szerb kereskedő alkalmazottjából válik magyar vállalkozóvá, aki aztán ellenmondásos helyzetekben kétes döntéseket is hoz. Pedig jó ember, minden tőle tellőt megtesz mások (főleg Timea) boldogságáért. És igaz keresztényként vállalja a megtérő, a bűnbánó, a vezeklő szerepét. Talán emiatt akarják eltüntetni az iskolákból. A kertészkedésbe szerelmes, építeni akaró Jókaival hogyan érthetnének egyet azok a hatalomvágyók, akik mindent lerombolnának, ami az elmúlt tíz évben épült? Mert az nem az övék, nem gyakorolnak minden fölött teljhatalmat. Ellenükben védjük – Jókaival együtt – a sokszínű nemzeti hagyományt, a magyar és európai kultúra értékrendjét”.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vucli Tóbiás
2021. március 09. 18:04
Végre valaki, aki olvasta is a művet. Nem csak a rövidített alapján bölcselkedik.
simonvitéz
2021. március 09. 17:49
Bingó, végre valaki leírta! Jókai magyar hősökről írt. Ha ki vesszük a tananyagbol, szinte már csak Gárdonyi Géza marad. Kis jóindulattal a Pál utcai fiúk (nem mintha utóbbi ne lenne remekmű, és a kis Nemecsek ne lenne hős benne. De Molnár Ferenc műve már inkább a mai kor meséje.)
szürkeSzarvas
2021. március 09. 15:07
Az egész polémia amiatt van,mert amit a multuknak gondolnak a zsidó progresszivek-az a magyariakétol eltér. ("Nem kicsit-nagyon"-a féleszű örökbecsűjét kölcsönvéve.)
Pierre
2021. március 09. 14:22
meg mindig nem akarja senki eltorolni Jokait. "...a hatalomvágyók, akik mindent lerombolnának, ami az elmúlt tíz évben épült? Mert az nem az övék, nem gyakorolnak minden fölött teljhatalmat." - ez a mondat rolatok szol ner-kurva, csak odebiggyesztetted, hogy "elmult tiz evben"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!