Mik vannak! Kiírták Kolozsváron, hogy Kolozsvár

2017. május 16. 15:51

Az örök kételkedők számára is inspiráló lehet, ha az egész Európából érkező kisebbségi képviselők a három nyelvű tábla előtt fényképezkednek, majd elindítják az egész Unióra kiterjedő akciójukat.

2017. május 16. 15:51
Ablonczy Bálint
Válasz.hu

„Rétestésztaként nyúlt, a bíróságot is megjárta a háromnyelvű kolozsvári helységnévtáblák ügye. Februárban mi is beszámoltunk a témáról, akkor még csak reménykedni lehetett a kedvező végkifejletben. Abban, hogy a magyar kultúra számára fontos, máig ötvenezres magyar közösségnek otthont adó város nevét egyszer a magyarul is kiírják. Láss csodát: ma (egyelőre csak a város Nagyvárad felőli bejáratánál) felszerelték az első, román mellett magyar és német feliratot is viselő táblát.

A hírt elsőnek közreadó Foter.ro azt is megtudta, egy nemzetközi csúcstalálkozó siettette a nagy eseményt. Holnap kezdődik ugyanis Kolozsváron az európai nemzeti-etnikai kisebbségek legnagyobb ernyőszervezete, a FUEN kongresszusa. Az erdélyi magyar Vincze Lóránt által vezetett szervezet rendezvényének a román állam először megpróbált alávágni. Hivatalosan bepanaszolták Navracsics Tibor kultúráért is felelős uniós biztost Jean-Claude Juncker bizottsági elnöknél, mondván: a FUEN kongresszusán felszólaló magyar politikus nem látogat el Bukarestbe, ezzel vét a diplomáciai etikett ellen.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2017. május 17. 18:18
"ma (egyelőre csak a város Nagyvárad felőli bejáratánál)" Hány munkanap kell egy tábla felszereléséhez?
Akitlosz
2017. május 17. 18:15
"Mik vannak! Kiírták Kolozsváron, hogy Kolozsvár" Kiírják Nándorfehérváron is, hogy Nándorfehérvár? Kiírják Pozsonyban is, hogy Pozsony? Kiírják Munkácson is, hogy Munkács?
Google
2017. május 16. 16:34
Erre kellett varni 27 evet. Es kenhetjuk a hajunkra. De vajonajon arra, hogy az anyanyelveden szolalhass meg, ertekezhess orvosnal, hatosagok elott, vasarhelyi magyar nyelvu orvoskepzesre hany evtizedet kell varni?
George Soros 2.0
2017. május 16. 16:28
Tehát ezek szerint a tótok előrébb járnak pár évtizeddel. Pedig ők se a magyarimádatukról híresek. http://www.hirek.sk/media/kepek_introk/201202201726460.tabla.jpg Nevetséges, hogy egy ilyen dolognak hírértékűnek kell lennie. Tudjátok mi a példaértékű? Az, hogy Lendván - mindenféle csinadtratától mentesen - szépen kiírták magyarul is a dolgokat. Google térképpel végig lehet nézni. Pedig nem egy 500-as falu hanem egy 12 ezres település. Vagy Gyulán szépen románul ki vannak írva a dolgok - ahogy kell. Ha ezt ünnepelni kell, az inkább szégyen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!