Miért nem lettem öngyilkos?

„Számtalan olyan konfliktusba kerültem hozzám igen közel álló emberekkel, mikor sokadszorra, kitartó és fárasztó kérdezősködés után sikerült kiszedni valakiből valamilyen igazi problémát, ami az elfedésére használt álproblémák és visszaszúrások mögött rejtőzött. Revelatív pillanatok voltak, amik – akár rossz, akár jó irányba – de elmozdítottak megfeneklett kapcsolatokat, megoldatlan helyzeteket.

És számos olyan helyzet volt, ahol egyszerűen nem lehetett sehová sem jutni. Ahol látszott, hogy itt valami baj van, de a probléma hordozója tökéletes falanxot épített maga köré alibi magyarázatokból és elterelő egyetértésből. Ami mind arra volt hivatott, hogy elkerülje a szembenézést. Hány olyan ember van, akiknél muszáj végignézni, amint újra és újra belegyalogolnak ugyanazokba a hibákba, amikkel hazavágnak kapcsolatokat, családi viszonyokat, és legfőképpen saját magukat. Miközben egyszerre szenvednek a saját kudarcaiktól és kitartó munkával próbálják eltolni maguktól a felelősséget, az őszinteséget, a tévedések elismerését.

A lelki problémák sokszor más problémának álcázzák magukat. A nemzeti drogteszt – már ha komolyan gondolták volna – a társadalom félreértésének tökéletes példája. A kölykök vizelete helyett inkább azt kéne vizsgálni, hogy miért drogoznak, de inkább miért isznak annyit. Hányan találják az alkoholt, vagy a kábszit az egyetlen módszernek, amivel problémákat lehet csillapítani, vagy épp bátorságot meríteni velük néhány kellemetlen, de őszinte szóhoz?”