Révfülöp

2015. július 26. 10:37
Tagadhatatlanul van némi kockázata annak a méricskélésnek, amely a Balaton északi és déli oldalát hasonlítja össze szépészeti, nyaralhatósági, és – merjük leírni a szót: emberanyag alapján. Mert ugyan, hogy jön valaki ehhez.
2015. július 1. 14:13
Szombaton immár 33. alkalommal rendezik meg a Pek-Snack Balaton-átúszást Révfülöp és Balatonboglár között. A szervezők szerdai, siófoki sajtótájékoztatójukon közölték: ezúttal is ezreket várnak a népszerű szabadidős eseményre.
Séta Révfülöptől Boglárig
2014. július 19. 19:09
Egymást váltva 3 óra 10 perc alatt tette meg a Magyar Honvédség két alakulata a Balaton fenekén a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 kilométeres távot. A Balaton-átúszás mezőnye mellett és alatt haladtak.
Balaton-átúszás
2014. július 19. 15:35
Az idei Balaton-átúszásra 7258-an neveztek. Az 5,2 kilométeres távot 26 fokos vízben ússzák le.
2013. augusztus 12. 13:21
Nyilvánosan, a közönség bevonásával gyűrűzi a hattyúkat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a Balatonnál tizenegy helyszínen augusztus 15-én és 16-án.
2013. július 22. 10:25
Az Index videója még a Balaton-átúszás alatt készült, de már akkor is hatezernél járt az indulók száma, ami végül közel nyolcezerre duzzadt.
2013. július 18. 12:11
Az előrejelzéseket figyelembe véve valószínűleg megtarthatják július 20-án, szombaton az idei Balaton-átúszást. A szervezők azonban még fenntartják a változás lehetőségét, a végső döntést pénteken délben hozzák meg.
2013. július 11. 12:53
Ismét elhalasztották a szombatra tervezett Balaton-átúszást, amit eredetileg július 6-án rendeztek volna. A sportesemény legújabb tervezett dátuma július 20., szombat.
2013. július 4. 12:17
A várható időjárás miatt elhalasztották a szombati Balaton-átúszást. A tervezett új időpont július 13-a.
2013. július 3. 12:03
Amennyiben az időjárás engedi, szombaton kerül sor a 31. Balaton-átúszásra Révfülöp és Balatonboglár között.
2013. április 27. 12:10
A Balaton északi partján működő strandok többsége már felkészült a nyárias időjárásban érkező vendégekre, a déli parton viszont sok helyen még zárt kapukat találnak a látogatók. A fizetős strandokon belépőket csak pünkösdtől, illetve június elejétől kérnek, és lesznek helyek, ahol emelkedni fognak az árak. Erről Győrffy Árpád, a balatoni strandokat bemutató és minősítő Balatontipp.hu szerkesztője számolt be az MTI-nek szombaton.
2013. február 8. 11:32
A Veszprém megyei településen időközi polgármester- és képviselő-választást tartanak február 24-én, mivel a képviselő-testület tavaly december elején feloszlatta magát.
2012. november 6. 14:19
Alsóörs, Révfülöp, Szigliget, Vonyarcvashegy, Fonyód, Balatonboglár, Balatonszárszó – amatőr utazós videó tájékoztató feliratokkal.
2012. október 10. 12:18
A rendőrség és a vízimentők egy Révfülöpnél kedd délután megfeneklett vitorlás vezetőjét keresik a Balatonban.
2012. augusztus 4. 11:58
Nyilvános hattyúgyűrűzést szervez a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület a Balaton partján augusztus 8-án és 9-én.
2012. július 10. 09:11
A Balatont átúszni, vagy körbebiciklizni akár nemzeti minimum is lehetne, mert ez tényleg a miénk. Nem tudja kisajátítani semmilyen politikai turista.
2012. július 9. 11:43
Több mint 10 ezren úszták át a Balatont Révfülöptől Balatonboglárig szombaton. A rajt előtt mindenkinek megmérték a vérnyomását, a vízben pedig 190 hajó vigyázott az úszókra.
30.
2012. július 7. 18:39
A 30. alkalommal megrendezett Balaton-átúszáson 10 187-en teljesítették az 5,2 kilométeres távot a 27 fokos vízben.

összesen: 20 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 következő utolsó