halgazdálkodás

2016. február 8. 10:29
Hétfőn megkezdik a tavaszi haltelepítését: 60 tonna háromnyaras pontyot eresztenek a Balatonba, emellett megkezdték a Sió-zsilip nyitását is.
2015. július 1. 11:37
Megkezdte az egykor őshonos, majd kipusztult menyhal visszatelepítését a tóba a tihanyi kompkikötőnél a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. A menyhal az egyetlen édesvízi tőkehal, amely az 1965-ös balatoni halpusztulás előtt még rendszeres horgászzsákmány volt a mólók kövezete mentén, eltűnését a kutatók szerint az angolnatelepítés okozta.
2015. március 26. 09:25
Egy halász sokkal, összehasonlíthatatlanul jobban ismeri a halak életét, szaporodását a halgazdálkodást, mint bármilyen horgász, aki hozzá képest általában amatőr, műkedvelő és többnyire – mint a halászat mai horgászati kezelése ékesen mutatja – dilettáns.
2014. március 21. 18:39
Ha a miniszter még soká ötletel, a Balatonból hamarosan egy randa busatemető lehet.
Tíz kiló maximum
2013. december 27. 08:20
Számos, horgászokra vonatkozó változás lép életbe 2014. január elsejétől: az új halgazdálkodási törvény módosításai érintik többek között az állami horgászjegyeket, a fogási naplókat, de egyes halfajok kifogható méretét és napi kifogható mennyiségét is – írja az MTI.
2013. június 14. 10:56
Az összesítések szerint idén lényegesen kevesebb haltetemet kellett összegyűjteni, mint az elmúlt évben.
2013. május 21. 09:46
A szarvasi HAKI-napokon a Balaton lesz az egyik kiemelt téma. Ez a hazai akvakultúrával, természetes vízi halgazdálkodással és alkalmazott hidrobiológiával foglalkozó szakemberek legrangosabb seregszemléje.
2013. május 16. 09:44
A halgazdálkodási tervnek megfelelően elkezdődött a süllőtelepítés a Kis-Balatonon – közölte a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szerdán.
2013. április 12. 09:43
Szokatlanul nagy mennyiségben úsznak fel a halak a Balaton vízzel telt befolyóin, ezért horgászok tömege lepte el a csatornákat. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. kiemelt ellenőrzésekbe kezdett.
2013. március 26. 11:04
Nem veszi kellően figyelembe a halgazdálkodásról szóló törvényjavaslat jelenlegi szövege a balatoni viszonyokat a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója szerint. A keretjogszabály tervezetét a keddi parlamenti nyílt napon bocsátják szakmai vitára.
2012. július 19. 10:59
Füstös Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a Kossuth Rádióban elmondta: egyre több a balatoni hal a part menti éttermekben, a korábban szinte egyeduralkodó hekk kezd visszaszorulni.