gasztronómia

Big Mekk
2016. augusztus 10. 15:24
Az év balatoni strandétele díjat idén a kecskesajtos-bazsalikomos Big Mekk nyerte. A díjjal azt szeretnék, ha minél több helyen frissen, helyi alapanyagokból készített kreatív ételek jelenjenek meg a balatoni vendéglátásban a mirelit tömegáru helyett.
2016. június 3. 15:44
Megjelent a Balatoni Gasztrotérkép harmadik, déli parti kiadása, benne a környék válogatott minőségi vendéglátóhelyeivel.
2016. február 6. 10:48
Bezerics Dániel és Laposa Bence, a badacsonytomaji Kishableány alapítói a Hold utcai vásárcsarnokban mutatták be az idei nyár part menti harapnivalóit. A trend a barbecue lesz, de szót kap a flódni is egy újragondolt formában. Április 29-én már nyitnak is.
2015. augusztus 31. 14:13
A hétvégén lesznek koncertek, horgászverseny, főzőverseny, gasztro-show, folklór és könnyűzenei programok, emellett pedig harcsából készült ételeket lehet kóstolni a harcsapaprikástól kezdve a harcsa-halászlén át a „harcsachipsig”.
Gasztro
2015. július 10. 17:30
A Balaton Fejlesztési Tanács, az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség és a tóparti vendéglátást képviselő Balatoni Kör fontosnak tartja, hogy az egyre több helyen jellemző, megújuló kínálat és a jó gyakorlatok bemutatkozhassanak. Ezt fogja szolgálni a Balatoni Kör által kezdeményezett, az Év Strandbüféje és a Balaton Séfje díj.
2015. július 9. 12:13
Ez az igazi zsírtekervényes balkáni televény-kultúra: húzzuk le gyorsan a mocsárba azokat is, akik próbálnának kiemelni minket, vagy akik épp kimásznának a melegecske retró-posványunkból. Nehogymá' sikerüljön itt bármi!
2015. június 22. 15:57
Csopakon horgász- és halászléfőző versenyekkel, Paloznakon kézműves foglalkozásokkal és halétel-főző versennyel, Tihanyban színes vásárral, a Szabadtéri Néprajzi Múzeumba szóló ingyenes belépéssel valamint folklór műsorokkal várják a vendégeket, Füreden pedig fellép a Muzsikás együttes.
2015. május 29. 12:57
A keszthelyi móló előtti rendezvénytér fröccsteraszára szervez gasztrobemutatót szombaton a Balaton kör: a Beach Food program keretében az érdeklődők megismerhetik a Terasz Burgert, a Balcsi Bagelt és a Vízikutyát is, melyek elkészítési módjukban és fő alapanyagaikban is sajátosan balatoni ételek.
2014. május 14. 11:59
El lehet e vinni a balatoni borra és gasztronómiára építkezni kívánó őszi szezont egy világhírre törő filmfesztivál kapujába?
2013. október 10. 11:57
Hagyományteremtő szándékkal, első ízben rendeznek halfesztivált Siófokon október 11. és 13. között. A rendezvényen elsősorban a gasztronómiáé lesz a főszerep, de ezen túl is számos más program között válogathatnak az érdeklődők.
2013. június 27. 11:40
A déliek keblükre ölelnék az északi partot is! Legalábbis Csapody Balázs, a balatonszemesi Kistücsök étterem tulajdonosa és Légli Ottó, boglári borász így gondolja.
2012. november 29. 11:19
Mintegy 130 fajta bort vonultat fel hetven hazai pincészet szombaton Keszthelyen a Balaton Színházban a hungarikum bormustrán.
2012. október 9. 12:48
Három napon át harminc kiállító vezeti be a látogatókat a csokoládékészítés rejtelmeibe, csokoládéval írhatnak és természetesen számos változatukat meg is kóstolhatják az első Csokoládénapokon Veszprémben október 20-22. között a Veszprém Arénában.
2012. szeptember 20. 08:49
Régi idők ízeit idézik meg Tihanyban levendulás ételekkel szombaton és vasárnap a Régi Idők Udvarában. Lesznek betyárok is, este pedig a szegedi Emerenciások adnak tekerőlantos műsort, amelyet táncház követ.
2012. augusztus 29. 12:36
A lecsó nem attól magyaros, hogy 4x100-at úszik a zsírban. Nem attól magyaros, hogy olyan erős, hogy órákig kell keresni az ülőhelyet – osztotta meg jótanácsait Benke Laci bácsi Balatonkenesén, a 8. Országos lecsófesztiválon.
2012. augusztus 2. 08:58
Milyen a jó keszeg? Legyen jól átsütve, legyen friss és ne legyen agyonsózva. Megválasztották a tíz legjobb halbüfét, a legfinomabbat a balatonszemesi András büfében lehet kapni.
2012. július 31. 11:53
Tíz napon át tart az idén huszadik alkalommal megrendezett Balatonlellei Borhét Fesztivál. A finom helyi borok és ínyenc ételek mellett kulturális és szakmai programokkal is várják az érdeklődőket.
2012. június 23. 15:43
Tizedszer rendezi meg négy balatoni település a kultúra, a bor és a gasztronómia népszerűsítésére a négynapos hal- és borünnepet koncertekkel, gasztronómiai különlegességekkel és sportprogramokkal.