Sokkoló hír: Milák Kristóf katasztrofális állapotban lehet

2023. december 13. 07:27

Ijesztő dolgokat mondott Sós Csaba szövetségi kapitány az olimpiai bajnok zseni helyzetéről.

2023. december 13. 07:27
null

A Sportrádió vendége volt kedden este Sós Csaba szövetségi kapitány, aki Milák Kristófról is beszélt. Az olimpiai bajnok felkészüléséről elmondta, hol tart: „Sehol, 

nem végzett érdemi munkát hónapok óta.

Kristóf korábban azt mondta, úgy gondolja, ha januártól elkezdi a kemény munkát, akkor még meglehet minden, amit szeretnénk, úgyhogy most várjuk a január elejét...”

Sós kapitány elárulta, hogy nagyon rég nem beszélt Milákkal. Hozzátette: „ha vissza is tér, már biztos, hogy Párizs nem lesz olyan, mint lehetett volna, hiszen azt, amit úszhatott volna, ha szeptemberben beleáll a munkába, biztos nem tudja produkálni az olimpián. Más kérdés, hogy ha egy ilyen istenadta tehetség tényleg elkezd dolgozni januárban, és onnantól ezt teszi egészen az olimpiáig, akár még nyerhet is, ám ez messze nem az lesz, mint lehetett volna.”

A kérdésre, hogy milyen állapotban lehet most Milák Kristóf, nyíltan és sokkolóan válaszolt: „Katasztrofális.

Ha valaki eltöri a lábát, és a gyógyulás után leveszik a gipszet, vékonyabb lesz a lába, hiszen az izmok nem dolgozhattak addig. Az állóképesség nyolc-tíz nap után kezd elszállni, Kristóf pedig kihagyott fél évet. Ehhez hozzátenném, hogy a víz egy speciális közeg, abban tartózkodni, abban csúcsteljesítményt nyújtani, komplikált, összetett dolog.”

Elmondta: „Az alapállapotom a Milák-ügyben az értetlenség. Nem tudom, mi történik vele, s nemcsak én, mások sem. Mert valamit csinálnia kell, ha nem úszik. 

Valaminek jelenleg fontosabbnak kell lennie az életében, mint az úszás. 

Arra utaló jel, hogy ennyire kiégett volna, hogy esetleg depressziós lenne, nem volt. Számomra biztosan nem. Én visszavárom őt, és remélem, vissza is fog térni, mert abban bizonyos vagyok, hogy nincs más olyan, ahol neki a Jóisten ennyi tehetséget, képességet adott volna. Nekem nagyon hiányzik Kristóf, öröm volt őt úszni látni. 

Nekem azért sem áll össze a kép, mert mutasson bárki csak egyetlen pillanatot is az elmúlt évekből, amikor azt látta, hogy ez a fickó megingott volna 

– rendíthetetlen szikla volt, olybá tűnt, sohasem érez fájdalmat, pedig érzett, de még mennyire érzett! Én készülök arra, hogy visszatér. Hogy ez mikor lesz, azt nem tudom. Megértem, hogy mindenki Párizshoz és a januárhoz kanyarodik vissza, de hangsúlyozom, az olimpiai nagy siker már nem realitás.”

Nyitóképen: Milák Kristóf 
Fotó: Derencsényi István/MÚSZ

 

 

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nuttika
2023. december 13. 22:24
Az se kizárt, hogy akkora nyomást helyeztek rá azzal, hogy elvárják tőle a szintet, hogy szorongása lehet már, hogy mi van, ha nem éri el. Engedjétek már meg neki, hogy feldolgozhassa a problémát és további nyomásgyakorlás helyett nyújtsatok már neki szakszerű segítséget.
KBA98
2023. december 13. 16:31
Miért nem hagyják békén?
Káj-Ármin
2023. december 13. 15:17
Kicsit kevesebb MIlák-, Szoboszlai- és Liu-cikk, és talán több mindenki számára fontos ügy, ezt kívánom az újévre... Boldog Karácsonyt Mindenkinek!
gyaloggos
2023. december 13. 13:36
MINDENKI nem , mert gyaloggos pl. úgy gondolja, hogy MILÁK befejezte! SZÉP volt ez IS, amit eddig produkált, NAGYON szép!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!