Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Jogalanyi státuszt szeretne a Balatonnak a Balatoni Kör

2016. november 28. 14:32

A Balatoni Kör Szőcs Géza miniszterelnöki főtanácsadó javaslatára azzal a kéréssel a magyar kormányhoz és az Alkotmánybírósághoz, hogy az erre megfelelő közjogi formában ismerjék el a Balaton önálló jogalanyi státuszát. Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke az MTI-nek kifejtette, a Balaton-régió hiába természeti-gazdasági egység, közigazgatásilag három régióhoz, és három megyéhez tartozik a mai napig.

2016. november 28. 14:32

A Balatoni Kör kezdeményezi, hogy ismerjék el a Balaton jogalanyi státuszát, amely kiemeltebb közjogi tiszteletet, figyelmet és védelmet jelenthet a tó ökoszisztémájának – közölte Kardos Gábor, a szervezet szóvivője az MTI-vel hétfőn.

A Balatoni Kör Szőcs Géza miniszterelnöki főtanácsadó javaslatára, a Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 alkalmából fordult levélben azzal a kéréssel a magyar kormányhoz és az Alkotmánybírósághoz, hogy az erre megfelelő közjogi formában ismerjék el a Balaton önálló jogalanyi státuszát. Erre az új-zélandi Urewera nemzeti park teremtett precedenst, mely a nyugati jogrendben az első eset volt egy ökoszisztéma elismerésére jogalanyként.

A kezdeményezők szerint már ebbe az irányba tett lépésnek számított a hazai jogalkotásban az önálló Balaton-törvény megszületése. Szemléletváltást és nagyobb védelmet hozhat, ha a Balaton többet jelent egy használati dolognál, és egy élő ökoszisztémaként tekinthetünk rá mint önálló jogalanyra, amire Európában először kerülne sor – hangsúlyozta a civil szervezet szóvivője.

Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke az MTI-nek kifejtette, a Balaton-régió hiába természeti-gazdasági egység, közigazgatásilag három régióhoz, és három megyéhez tartozik a mai napig. Ezért tartják fontosnak, hogy élve a nyugati precedens által teremtett új lehetőséggel, jogi értelemben is megfogalmazódjon a Balaton térségének egysége, törvényi felhatalmazást adva egyebek közt az egységes természetvédelem, turizmus és gazdaság szervezéséhez, és erősítve a térségben élők identitástudatát.

Szőcs Géza az MTI-nek hangsúlyozta, hogy a jogalanyi státusz elismerése szimbolikus üzenet lenne, az élő ökoszisztéma megbecsülését és hatékonyabb védelmét jelentené. A státusz elnyerése egyebek mellett azt jelentené, hogy a Balaton ellen elkövetett „agresszió”, például a szennyezés, szigorúbb megítélés alá eshet és súlyosabb büntetést vonhat maga után. A tó érdekeit pedig a „gyámja”, egy grémium képviselné. A Balatoni Kör kezdeményezése arra is vonatkozik, hogy a jogalkotó állapítsa meg a megfelelő közjogi formulát a Balaton jogalannyá válásához - tette hozzá a miniszterelnöki főtanácsadó.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!