Új vitorláskikötőt avattak Vonyarcvashegyen

2015. december 14. 16:34

Új, 97 férőhelyes balatoni kikötőt avattak szombaton Vonyarcvashegyen, a kikötőhöz csatlakozó másfél kilométernyi kerékpárúttal együtt.

2015. december 14. 16:34

Pál Levente, a kikötőt építő és üzemeltető Leventúra Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a kikötői beruházás 462 millió forintba került, ennek 50 százalékát uniós támogatásból finanszírozták. A hajdani zagytér átalakítása során helyi vállalkozók több mint 100 ezer köbméternyi föld megmozgatásával alakították ki a Balaton egyik legmodernebb vitorláskikötőjét, amely elektromos hajókat is fogad. Az új létesítmény hét új munkahelyet hoz létre. Az ügyvezető hozzátette: a kikötő – az önkormányzat 198 millió forintos kerékpárút építéséhez csatlakozva – kiemelt bringapontként is funkcionál majd, pihenési, szervizelési, fürdési lehetőséget biztosítva a kerékpározóknak.

 
A Vonyarc Marina névre hallgató kikötő eredetileg a szomszédos Balatongyörökön épült volna meg, hasonló finanszírozással. Már a támogatási szerződést is aláírták 2013 elején, de ezt követően kiderült, hogy a település vezetése hiába akarta, a falu lakossága nem támogatja a beruházást. A projektet végül a szomszédos Vonyarcvashegy fogadta be egy évvel ezelőtt, felajánlva hozzá három hektárnyi területet egy part menti felhagyott zagytérből. A fákkal, növényekkel teli, lápos terület jelentős részén talajjavítást végeztek, egy öblöt kialakítva az új kikötőnek. Péter Károly (független), Vonyarcvashegy polgármestere az avatóünnepségen elmondta, a település régóta szeretett volna saját vitorláskikötőt. Beszélt arról is, hogy az önkormányzat projektjeként valósult meg a kikötőhöz csatlakozó, kivilágított kerékpárút. A projekt részeként 62 napelemes kandelábert is telepítettek, továbbá pihenőhelyet alakítottak ki.
 
A polgármester a hajdani zagytérről elmondta, állami területről van szó, amelyet a vízügy kezel, és az önkormányzat bérli hosszú távon. Hozzátette, hogy a településnek a területtel további tervei is vannak. Egyebek között szeretnék Balatongyörök parti részével összekötni, annak sétányához csatlakozva. Egy másik részén a horgászturizmust kívánják fejleszteni, amihez már elkészült a part-rehabilitációs terv. Manninger Jenő (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő, Zala megyei fejlesztési miniszteri biztos úgy fogalmazott, hogy „szükség van erre a kikötőre, senki sem vitathatja, jó helyen van”. A beruházást a Nyugat-Dunántúli Operatív Programból finanszírozták. Hangsúlyozta, a balatoni vitorlásturizmus fejlesztése a következő uniós ciklusban folytatódik. Cél a minőségi turizmus meghonosítása, amely jól fizető külföldi turistákat vonz, és a hazai vendégeknek is többféle lehetőséget biztosít – tette hozzá.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!