Sikeres volt a balatoni hajózási szezon

2015. szeptember 28. 11:45

Az őszi hajózási menetrendet október utolsó hétvégéjéig hosszabbítják meg. Egyébként az idei szezonban a Balatoni Hajózási Zrt. személyhajózási üzletágában tavalyhoz képest 1,8 százalékkal nőtt az árbevétel augusztus végéig.

2015. szeptember 28. 11:45

A Balatoni Hajózási Zrt. személyhajózási üzletágában tavalyhoz képest 1,8 százalékkal nőtt az árbevétel augusztus végéig - mondta el Kollár József vezérigazgató szombaton Siófokon sajtótájékoztatón, egyben bejelentette, hogy meghosszabbítják az őszi hajózási menetrendet október utolsó hétvégéjéig. A vezérigazgató az idei szezont a 21 Balaton parti önkormányzat tulajdonában lévő társaság hajózási napján, egy hajó fedélzetén értékelte. Kifejtette, a társaság jó szezont zárt a hajózás szempontjából kedvezőtlen kánikulai időszakok ellenére is, így zökkenőmentesen teljesítheti az üzleti tervét. A menetrend szerinti hajókon a márciusi szezonkezdéstől augusztus végéig több mint 454 ezren utaztak, 4,2 százalékkal kevesebben az elmúlt évhez képest. Ezt ellensúlyozta, hogy a nem menetrend szerinti járatokon 1,3 százalékkal nőtt a forgalom, és az idén több utas választott drágább, tartalmasabb hajóprogramokat (a sétahajókon 157,5 ezren utaztak idén), így összességében 1,8 százalékkal nőtt az üzletág árbevétele.

 
A Szántód-Tihany között közlekedő komp 875 ezer utast szállított, ami 4,5 százalékkal több, mint a tavalyi adat, és 255 ezer jármű kelt át, ez 6,6 százalékos emelkedés az elmúlt évhez képest. A 11 egységből álló vitorláskikötő-lánc szintén eredményesen teljesített, 2,5 százalékos árbevétel-növekedést produkálva a vizsgált időszakban. A hajózási társaság szálláshelyein mind a külföldi, mind a belföldi turisták vendégéjszakáinak száma meghaladta az előző évi bázisértéket. A növekedés összesen 22,6 százalékos volt. (A siófoki Hotel Mólóban 4554 belföldi, és 2104 külföldi vendégéjszakát, a balatonszemesi Hattyú Kempingben 6671 belföldi és 5588 külföldi vendégéjszakát, míg a balatonboglári Sellő Kempingben 6671 belföldi és 5588 külföldi vendégéjszakát regisztráltak). Kollár József hangsúlyozta, a balatoni hajózási szezon még nem ért véget; számos tóparti rendezvényhez és eseményhez kapcsolódva indítanak még hajókat. Bízva a kellemes őszi időben, a korábban meghirdetett, október 4-ig tartó őszi menetrendet meghosszabbítják; a legkedveltebb útvonalakon - Siófok, Balatonfüred, Tihany, Badacsony között - egész októberben indítanak hajójáratokat a péntek-szombat-vasárnapi napokon. Hajós programok kísérik majd a szigligeti Süllő Fesztivált és a november 13-15. közötti tihanyi Garda Fesztivált is.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!