Keszeg, bor és slam poetry – Mi lesz a Balatonon hétvégén?

2015. július 03. 12:32

Jó idővel dübörög a szezon a hétvégén: miután átúsztuk a Balatont, Füreden borfesztivál és Kékszalag-záró utcabál, Keszthelyen folk, Gyenesdiáson keszeg és jazz, Siófok mellett révülés, Földváron színház a szabad ég alatt, Szárszón pedig slam poetry vár.

2015. július 03. 12:32

Balatonfüreden a hétvége a Kékszalag jegyében telik: nyáresti múzeumtúrát szerveznek Balatonfüreden július 3-án és 4-én a vitorlásverseny tiszteletére, melyben három múzeum, a Vaszary Galéria, a Jókai Mór Emlékház és a Városi Múzeum vesz részt. Eközben a borkedvelők sem fognak unatkozni: a VinCE Balatonnak köszönhetően a gasztronómia és a borok mellett a kézműves söröktől a pezsgőkig minden kitelepül a Tagore sétányra, de fellép többek között a Budapest Voices és Szabó Balázs Bandája is. A Kékszalagot követő eredményhirdetés szombat este hat órakor lesz a Gyógy téren, a programsorozatot pedig utcabál zárja.

 
A Keszthelyre látogatók idén főként a hagyományos népi, nemzeti kultúrával barátkozhatnak a KeszthelyFesten, ám a népzene mellett bemutatkoznak a Nagy-Szín-Pad! tehetségkutató versenyzői is. A fesztivál a Festetics-kastély – Fő tér – Balaton-part útvonalon borutcával, kirakodóvásárral, utcaszínházzal, és folklór bemutatókkal vár, a szomszédos Gyenesdiáson pedig a hal kerül fókuszba. A VII. Gyenesdiási Keszegfesztivál (értelemszerűen) a keszegre fókuszál, melyet jazzel párosít: lesz hal- és termelői piac, koncertek és előadások, vasárnap pedig halászlé-főző verseny is. 
 
Veszprémet kórusok veszik be a hétvégén: a Vivace Nemzetközi Kórusfesztiválon a történelmi belvárosban is lesznek koncertek, de a résztvevők fellépnek a város templomaiban és a Hangvillában is. Míg Csopakon a Hello Wood Balatoni Hekk összegyetemi építész alkotótábor zajlik, a jó időnek köszönhetően szombaton a vállalkozó kedvűek átúszhatják a Balatont, de a déli part kedvelői számára is rengeteg programot tartogat a hétvége. A Siófok melletti Töreki magánerdőben a Samsara Fesztiválon ellazulhatunk és részesei lehetünk az igazi hippi életérzésnek, Siófokon pedig kertmozizhatunk, szabadtéri színházi előadásokat és koncerteket nézhetünk meg a Siófoki Nyári Esték keretein belül. 
 
Földváron a maratoni hosszúságú, ráadásul idén tízéves Kultkikötőn a balatonföldvári Szabadtéri Színház menüjéből lehet válogatni. Balatonszárszón idén először rendeznek szombaton slam poetry és hiphop fesztivált, melyen a vállalkozókedvű amatőrök egy színpadra állhatnak Kemény Zsófiékkal, de lesz rap battle is a szabadstrandon, este pedig Funtasztikus ad koncertet.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!